A miniszterelnök az első száz nap eredményeiről tájékoztatja Baka András köztársasági elnököt, emellett cáfolta a paksi fenékküszöbbel kapcsolatos, szerinte pánikkeltő sajtóhíreket.
A miniszterelnök rövid Facebook posztban közölte a nyitás következő mérföldkövét. Később azt is elmondta egy videóban, hogy vakcina van, beoltani képesek mindenkit: "csak azon múlik a siker, hogy Önök jelentkeznek-e."
A következő cél: 5 millió beoltott. Regisztráljanak! - ezzel a szöveggel osztott meg egy képet Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt a közösségi oldalán.
De mi lesz 5 millió beoltott után?
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón azt közölte, hogy 5 millió beoltott után a lakodalmakat is meg lehet tartani. A kormány számításai szerint ez május harmadik hétvégéjén valósulhat meg. A családi rendezvényekkel kapcsolatban más esetben fennmaradnak a jelenlegi korlátozások.
Nem sokkal később egy videót is megosztott a miniszterelnök, melyben köszönetet mondott az egészségügyben dolgozóknak és azoknak, akik részt vette az oltás megszervezésében, így sikerülhetett 2 hét alatt 1 millió embert beoltani.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







