„Korán ébredek, vásárolok, főzök, kitakarítom a házat, megsétáltatom a kutyákat, mindent megcsinálok, ami szükséges, viszont ahogy szürkülni kezd, muszáj egyenesbe helyeznem magam.”
Illegális gyógyszergyárat számolt fel a rendőrség; a zsámbéki családi házban kialakított laborban vényköteles és orvosi ellenőrzés mellett adható altató-nyugtató hamis készítményeket készítettek, amelyeket elsősorban skandináv országokba vittek - számoltak be rendőri vezetők hétfői online sajtótájékoztatójukon.
A Dunakeszin található rendőrségi kiképzési központ mobillaborjából közvetített sajtótájékoztatón Boross Zoltán, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nemzetközi bűnözés elleni főosztályvezetője elmondta: az ügyben hat férfit, köztük egy külföldit gyanúsítottak meg, négy embert letartóztatott a bíróság, egy gyanúsítottnak pedig a házi őrizetét rendelte el.
Még 2019-ben kapták az első jelzést a norvég hatóságoktól, hogy magyar futároktól hamis gyógyszereket foglaltak le, az Europol és az Eurojust (az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége) segítségével közös nyomozócsoportot hoztak létre a norvég hatóságokkal az ügy felderítésére.
Múlt szerdán, március 24-én a zsámbéki házban, valamint az alapanyagok és az előállított gyógyszerek tárolására szolgáló helyeken, összesen 11 helyszínen tartottak házkutatást, ahol többmint 9 millió nyugtatótablettát találtak, valamint a gyártásukhoz szükséges gépeket és olyan vegyi anyagokat, amelyek összsúlya eléri a 7,5 tonnát.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







