A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve.
Az sem kizárt, hogy egy magyar vírusmutáns is kialakul, a várandósoknak pedig érdemes lehet felvenni az oltást - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában.
Szlávik János szerint a magyar mutáns azért alakulhat ki, mert a koronavírus folyamatosan változik és próbál kiszabadulni védőoltás fogságából - tudósított az Index. A szakember szerint újabb oltásokra is szükség lehet, amelyeken már dolgoznak a vakcinafejlesztők.Szlávik közölte azt is, a járvány elején úgy gondolták, a terhességet nem befolyásolja a koronavírus-fertőzés, de kiderült, hogy súlyosabb tüdőgyulladást tud okozni, mint a hasonló korú, nem terhes nőknél. Ezért javasolja, a várandósok is vegyék fel az oltást.
A főorvos a dél-afrikai és a brazil mutánsokat tartja a legveszélyesebbnek. Ez a két mutáns hasonló mutációkkal rendelkezik, és hasonló tulajdonságokkal is bír, a dél-afrikai mutánst már március elején azonosították Magyarországon.
Erről a variánsról tudni kell, hogy kevésbé hatékonyak vele szemben az ellene termelt antitestek, így a vakcinák hatékonysága is csökkenhet, miközben hasonlóan ragályos is, mint a brit mutáns, mely jelenleg Magyarországon szélesebb körben elterjedtnek számít.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







