Szakértők szerint az Egyesült Államokban ismét emelkedik a COVID-19-es megbetegedések száma,
Müller Cecília: a korlátozásokat csak akkor lehet feloldani, ha már elegen megkapták a vakcinát
Nő a napi új koronavírus-fertőzöttek száma, a növekedést feltehetően a vírus brit mutációjának magyarországi terjedése okozza - mondta az országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának. Müller Cecília ismertette, hogy Magyarországon eddig 69 esetben azonosították a brit mutánst, és jelenleg is 35 gyanús esetet vizsgálnak.
A brit mutáns megbetegítőképessége és terjedési sebessége nagyobb: míg a tavaly megjelent koronavírussal fertőzöttek két-három embernek adják át a betegséget, a brit mutánssal fertőzöttek négynek - mondta, hozzátéve: emiatt elképzelhető, hogy ismét gyorsabban terjed majd a vírus.
Az országos tisztifőorvos szerint a járványból a védőoltás a kivezető út, a védelmi intézkedéseket csak akkor lehet feloldani, ha elegendő mennyiségű oltóanyag lesz elérhető, és azzal elég embert oltanak be. A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, hatékonyak, és a brit vírusmutáns ellen is védelmet nyújtanak - emelte ki. Hozzátette, hogy a szakemberek minden bejelentetett mellékhatást kivizsgálnak.
Müller Cecília beszélt arról is, hogy az oltási terv szerint először a fertőzésnek leginkább kitetteket és a legvédtelenebbeket igyekeznek megvédeni, ezért az első körben az egészségügyi dolgozókat, a második körben pedig a szociális intézmények lakóit és dolgozóit oltották be. Utóbbiak oltása a hétvégén is tart: van, ahová először mennek ki oltani, de van, ahová már a második dózissal érkeznek - tette hozzá.
Azt mondta: reméli, hogy hétről hétre egyre több vakcina lesz Magyarországon, és a gyártók - az oltóanyag hatásosságát újabb csoportokon megvizsgálva -, kiterjesztik, hogy kiknek adható be az adott vakcina. Magyarországon az oltóanyagot csak azok a célcsoportok kapják meg, amelyeket az adott vakcina vonatkozásában már vizsgáltak - hangsúlyozta Müller Cecília. Ismételten felhívta a figyelmet arra: azt, hogy egy ember adott időben az oltást megkaphatja-e, mindig a kezelőorvos, az oltóorvos dönti el.
Döbbenetes hazai eredmények születtek: három generáció életét teheti tönkre ez a láthatatlan örökség
Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






