A betegség tünetei hasonlóak az eboláéhoz, és súlyos esetben akár halált okozó vérveszteséggel is járhat.
Bár meg vagyunk gyötörve rendesen, de a jó hatás szép lassan maga alá gyűri a rossz hatást - fejtette ki a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint egyelőre nincs ok további szigorítások, bevezetésére; a jelenlegi korlátozások elegendőek.
"Mi hullámokban számolunk, a mai a második hullám 94. napja, meg is vagyunk gyötörve rendesen" - kezdte a szokásos pénteki rádióinterjúját Orbán Viktor. A miniszterelnök ismertette a friss járványhelyzetet is; ma reggelre 1860 új fertőzést regisztráltak, és elhunyt 99 ember.
Orbán Viktor ugyanakkor kiemelte, hogy az adatokban ismét negatív trend látszik. Az okokra vonatkozó konkrétumokat ugyanakkor nem tudják, de a legvalószínűbb, hogy a mutáns, brit vírusvariáns okozza a számok növekedését Magyarországon. Orbán azt is leszögezte, hogy
Mint fogalmazott, már van annyi vakcinánk, hogy a jó hatás szép lassan maga alá tudja gyűrni a rossz hatást. Szerinte jó hír, hogy ma már 700 ezer védett ember van Magyarországon, akik vagy átestek a fertőzésen, vagy megkapták az első oltást.
Orbán Viktor felhívta arra is a figyelmet, "hogyha a kínai vakcinával is el tudunk kezdeni oltani, akkor húsvétig mindenkit be tudunk oltani, aki regisztrált, ez közel 2,5 millió ember." A kormányfő hozzátette:
Azt viszont Orbán is hozzátette, hogy a kínai vakcinából minden szállítmányt külön meg kell vizsgálni, ezek a vizsgálatok zajlanak most, jó esélyünk van, hogy tudjuk vele oltani - mondta Orbán. A miniszterelnök kiemelte, hogy ő jobban bízik a magyar szakemberek vizsgálatában, mint a "brüsszeli" vizsgálatokban.
A korményfő beszélt arról is, hogy a mai napon véglegesíthetik az újranyitással kapcsolatos online konzultáció kérdéseit, mely a jövő héten már indul is. "Nem lesz sok kérdés, 5-6 kérdést tervezünk" - fogalmazott Orbán. Mint mondta, lesz arra vonatkozó kérdés, hogy az oltásigazolás jelentsen-e nagyobb szabadságot, ezért készítették elő a védettségi igazolások bevezetését.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Orbán a magyar gazdaság újraindításáról
Az a cél, hogy legyen elég védett ember, és akkor a szolgáltatások területén részlegesen meg lehet nyitni számukra az éttermeket, szállodákat, művelődési házakat. Orbán szerint ehhez 2-3 millió védett ember kell, akkor lehetne arról beszélni például, hogy számukra megnyissák az éttermek teraszait.
- mondja a miniszterelnök, aki azt is hozzátette, hogy a konstrukciót még csak most véglegesítik. Mint mondta, meglátása szerint a 100 milliárdos korlátot hamar ki fogják meríteni. "Arról fogom győzködni a pénzügyminisztert, hogy legyen felülről nyitott a kassza" - fogalmazott a kormányfő.
- tette hozzá a miniszterelnök, aki szerint talán sosem látott lakásépítési bumm jöhet.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.