A Magyar Nemzeti Bank kedden változatlanul, 5,5 százalékon hagyta az alapkamatot, megszakítva a kamatcsökkentési sorozatot.
A jegybank elnöke szerint minden esély megvan, hogy Magyarország az elmúlt száz év egyik leggyorsabb válság utáni gazdasági növekedését érje el; meghatározó lesz azonban, hogy mikorra sikerül elérni a lakosság fertőzéssel szembeni védettségét.
Matolcsy György a Magyar Nemzet hétfői lapszámában kifejtette: a járvány az elmúlt száz év ötödik legnagyobb visszaesését okozta Magyarországon, ami rövid távon sok sebet ejt, de a gazdaság alapszövetét nem rombolja, mert "az immunrendszerünket előzőleg megerősítettük és a válságot jól kezeltük". Utalt arra, hogy a kormány intézkedései mellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az év során mintegy 5800 milliárd forintot, a GDP 13 százalékával megegyező forrást juttatott a gazdaságba, ezzel megelőzve, hogy a gazdasági és egészségügyi válságból pénzügyi válság is kialakuljon.
A felzárkózás ütemének fenntartásához azonban további lépések lesznek szükségesek - tette hozzá. Egyrészt a beruházási rátát évi 25 százalék felett kell tartani, ehhez az állami beruházások növelésére és a lakossági beruházások támogatására egyaránt szükség lesz. Másrészt a válság során megszűnő munkahelyek helyett legalább ugyanannyi, de a korábbiaknál termelékenyebb munkahelyet kell teremteni; végül el kell kerülni a hitel nélküli kilábalást.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk az eurózónával szemben az elmúlt években elért két-háromszázalékos növekedési többletet, teljes versenyképességi fordulat szükséges - mutatott rá az MNB elnöke. Elsősorban a digitális átállást kell felgyorsítani, emellett fel kell készülni a zöldfordulatra, mert az ökológiai fenntarthatóság új technológiák bevezetését teszi szükségessé. Megjegyezte, hogy demográfiai fordulat nélkül nincs hosszú távon is sikeres gazdasági felzárkózás.
Matolcsy György beszélt arról is, hogy ha 2022-ben az ellenzék kerülne hatalomra, véleménye szerint az azzal járna, hogy eladnák a stratégiai ágazatokat, kiszolgáltatnák a gazdaságot a külföldi befektetőknek a külső eladósodás révén, a munka helyett a spekulációt és a potyautas-stratégiákat támogatnák, ami morális és gazdasági válsághoz, tartós leszakadáshoz vezetne, majd a szükségszerűen előálló válságot megszorításokkal kezelnék.
Döbbenetes hazai eredmények születtek: három generáció életét teheti tönkre ez a láthatatlan örökség
Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






