15 °C Budapest

Itt a legújabb válság-forgatókönyv: K-alakú gazdasági kilábalás várható

2020. december 15. 18:34

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány és az MPhackS egyetemistáknak szervezett közgazdász ötletversenyén készült elemzésekből kiderült: K-alakú gazdasági kilábalás várható, és akár 40%-kal is csökkenhetnek a külföldről beáramló tőkebefektetések világszinten. 

Az alapszakos győztes Veréb Fanni végzős orvostan- és elsős pénzügy-számvitel hallgató szerint a kormányzati intézkedések fő célja a munkahelyek védelme és újak teremtése a korlátozó intézkedések ellenére is. "A járvány első hullámában ezen intézkedések gyors reakcióként kerültek bevezetésre, és a korai eredmények alapján sikeresnek bizonyultak. A második hullám jelenlegi felszálló ágának tükrében felmerül, hogy ezen intézkedések hosszú távon milyen eredményt hoznak, valamint az új intézkedések miképpen módosítják az első hullám eredményeit" - fogalmazott. Veréb Fanni dolgozatából jól kivehető, hogy K-alakú kilábalás várható.

Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója és a zsűri elnöke hozzátette: "Most azt láthatjuk, és az utóbbi időben egyre népszerűbb is lett ez a forgatókönyv, hogy K-alakú kilábalás várható. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság néhány szektora szinte azonnal visszapattan és látványosan növekszik majd, míg más ágazatokban továbbra is lejtmenet várható, például a turizmusban és vendéglátásban.

A mesterszakos kategória győztese, Ferenczi Péter dolgozata szerint a World Economic Forum és az OECD adatait alapul véve az elkövetkező két évben akár 40%-kal is csökkenhet a globális beáramló tőkebefektetések mértéke, a 2008-as válság szintje alá, 1 000 milliárd dollár környékére eshet vissza 1 500 milliárdról.

Pásztor Szabolcs elemző szerint azonban a magyaroknak nem kell félnie a csökkenő FDI-tól a kedvező hazai adókörülmények és javuló befektetői hangulat miatt. "Magyarországon már 2017 óta 9% a társasági adó, amely EU-s és regionális összehasonlításban is rendkívül kedvező. Nem vitatható, hogy a globális FDI-visszaesés érintheti hazánkat, azonban az említett adókulcs rendkívül jelentős ellensúlyt képez. Ki kell emelnünk még azt is, hogy az EU-n belül továbbra is olcsó a hazai munkaerő, de ugyanakkor egyben szakképzett is."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A villámversenyen az alapszakos hallgatóknak egy, a mesterszakos hallgatóknak két elemzést kellett kidolgoznia a megadott témákból mindössze 8 óra alatt, melyet aztán szakmai zsűri értékelt. Az alapszakos kategória győztese 150 000 forintot, a mesterszakos aranyérmes pedig 200 000 forintot vihetett haza.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem