A hétfő délutáni órákra már több helyen kialakultak zivatarok, a HungaroMet több dunántúli és középső járásra elsőfokú riasztást adott ki.
A koronavírus elleni oltóanyagokkal kapcsolatos bűncselekmények veszélyére figyelmeztetett szerdán az Interpol nemzetközi rendőri ügynökség, kiemelve, hogy a szervezett bűnözői csoportok hamisított vakcinák árusításába kezdhetnek.
A franciaországi székhelyű szervezet globális riasztást adott ki 194 tagállamának hatóságai számára, hogy még időben készüljenek fel az oltóanyagokkal kapcsolatos bűncselekményekre, a fizikai és az online térben egyaránt.
"Miközben a kormányok a vakcinák engedélyezésén dolgoznak, a bűnszervezetek arra készülnek, hogy beszivárogjanak az ellátási láncokba vagy megzavarják őket"
- írták. Jürgen Stock, az Interpol főtitkára hangsúlyozta, hogy a bűnözők egyebek mellett hamis weboldalakon keresztül célba vehetik a gyanútlan embereket, ami komoly egészségügyi kockázatot, akár életveszélyt jelenthet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a nemzetközi utasforgalom feléledésével engedély nélküli és hamisított koronavírus-tesztek is piacra kerülhetnek.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







