7 °C Budapest

Te is feleslegesen vettél novemberre bérletet? Van egy jó hírünk!

2020. november 13. 18:06

Amikor a kormányfő bejelentette a szigorításokat, sokan bosszankodtak, hogy pár napja feleslegesen vettek bérletet. Például mert nem tudnak bejárni iskolába, haza kellett költözniük a kollégiumból, így nem is azon a településen vannak, vagy a munkahelyük átállt home office-ra. Most ők fellélegezhetnek.

A 2020. november 11-én hatályba lépett járványügyi intézkedésekkel összefüggésben, az Innovációs és Technológia Minisztérium elrendelése alapján a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz a novemberben érvényes dolgozói és diákbérletek visszaváltásakor eltekint a kezelési költség felszámításától - szól a három állami társaság közleménye. De aki nem tud holnap rögtön a pénztárba szaladni (mert mondjuk hétvégén nincs nyitva), azoknak is van még pozitívum. Ugyanis a helyközi dolgozói és diákbérletek érvényességének kezdete után részbeni visszatérítésre is van lehetőség. E szerint:

  • a novemberi bérletek árának 50 százalékát - kezelésiköltség-mentesen - visszatérítik a közlekedési társaságok, ha az igényt november 18-ig benyújtják;
  • a november 11-ét megelőzően vásárolt, és november 11-i vagy az utáni kezdő érvényességű 30 napos bérletek árának 100 százalékát visszatérítik - ugyancsak kezelési költség felszámítása nélkül -, ha az igényt november 18-ig benyújtják;
  • a november 11. előtt kezdődő érvényességű és a visszatérítési igény benyújtásakor még legalább 15 napig érvényes 30 napos bérletek árának 50 százalékos visszatérítése esetén sem számolnak fel kezelési költséget.

Erre a MÁV-START (vasút) esetén papíralapú bérletek esetében az utasok a pénztáraknál vagy ügyfélszolgálatokon személyesen vagy levélben van lehetőségünk. A MÁV applikáción megváltott bérletek esetében az utasok elektronikus úton - az utas nevét és a bérletszámot az eszrevetel@mav-start.hu címre megküldve - nyújthatják be a visszatérítési kérelmüket, ez esetben a visszatérítés a vásárláskor használt kártyához kapcsolódó bankszámlára történik. 

A MÁV-HÉV esetén elektronikus bérletnél ugyanígy, ugyanezen az e-mail címen, minden más esetben pedig a BKK-nál, a bkk@bkk.hu címen keresztül lehet elintézni. A Volánbusz bérleteit - legyen az papír alapú, vagy online megvet és kinyomtatott - a pénztáraikban lehet megtenni, és be kell mutatni hozzá a személyi igazolványt vagy a diákigazolványt. Ha még nem nyomtattuk ki, itt érdeklődhetünk, ha mobilbérletünk van, akkor az érvényesség előtt az alkalmazásban, érvényesség alatt pedig az internetes@volanbusz.hu címen kell jelezni az igényt. Ezekben az esetekben is a bankszámlánkra utalják vissza az összeget.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?