15 °C Budapest

Fontos szabály élesedett a magyar-szlovák határon: ennek nem fognak örülni az ingázók

MTI
2020. november 2. 15:32

Szlovákia határai továbbra is nyitva maradnak, de hétfőtől csak friss negatív koronavírusteszttel lehet belépni az országba - erősítette meg Martin Klus, szlovák külügyi államtitkár a kormány korábban hozott rendeletét hétfőn Pozsonyban. A beutazókat szúrópróbaszerűen ellenőrzik. Igor Matovic kormányfő Magyarországnak külön is megköszönte, hogy mintegy 200 medikussal segítette a szlovákiai teszteléseket.

A szlovák kormány, különös tekintettel a jelentősen megromlott csehországi járványhelyzetre, egy ideje nyíltan mérlegeli, ne zárja-e le az ország határait, illetve ne vezessen-e be kötelező szűrést a határátkelőkön. A pozsonyi sajtó azt valószínűsíti, hogy a határokon történő szűréseket legkorábban a jövő héten vezethetik be, amikor felszabadulnak az országos teszteléssel lekötött egészségügyi kapacitások.

Szlovákiában a hét végén országos méretű koronavírus-szűrést tartottak, amelynek keretében antigén-teszttel több mint három millió embertől vettek mintát. A szűrés pontos eredményét és a részvételi adatokat hétfőn tervezik nyilvánosságra hozni. Az országos koronavírus-szűrést szombaton és vasárnap megismétlik. Arról egyelőre nincs döntés, hogy ez a szűrés ismét teljes körű lesz-e, vagy csak az ország egyes régióit érinti.

A szűréseket levezénylő hadsereg által nyilvánosságra hozott részleges adatokból kitűnik, hogy az ország északi régióiban magasabb a fertőzések aránya, mint a déli régiókban, amelyekben a magyarok is laknak.

A hétvégén lezajlott országos szűréseknek egyelőre csak a szombati eredményei ismertek. Szombaton mintegy 2,5 millió ember jelent meg a szűréseken, közülük 25 850-nél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Ez azt jelenti, hogy Szlovákia lakosságának egy százalékát fertőzte meg az új koronavírus. A szűréseken való részvétel önkéntes volt, a 10 és 65 év közötti polgárokat érintette.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A negatív teszttel rendelkezők számára hétfőtől kezdve megszűnt a kijárási tilalom, amely november 8-ig van érvényben. A munkaadók hétfőtől kérhetik alkalmazottaiktól a negatív teszteredményt. Akik ezzel nem rendelkeznek, nem léphetnek munkába és karanténban kell maradniuk. Zuzana Caputová államfő és Igor Matovic kormányfő is sikeresnek minősítették a hétvégi országos koronavírus-szűrést. Mindketten köszönetet mondtak a hadseregnek és az önkormányzatoknak a példa nélküli országos akció sikeres lebonyolításáért. Igor Matovic Magyarországnak külön is megköszönte, hogy mintegy 200 medikussal segítette a szlovákiai teszteléseket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem