Missy Bo Kearns, az Aston Villa és az angol női válogatott középpályása nyíltan beszélt márciusi vetéléséről, valamint az azt kísérő életveszélyes szövődményről.
Közösségi oldalán jelentette be Delhusa Gjon, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben fekszik benn. Az énekes tíz nap után hívta a mentőt.
"Istenem, segíts kérlek enyhitsd ezt az iszonyatot, meghalok. Hősies 10 nap után feladtam. Hívtam a mentőt. Teszt, pozitív. Korányiba teljes izolált magányban, az immunrendszerem erősségén a sor. Küldjétek az energiát. Nem szoktam sírni, de itt nincs más barátom" - idézi a Telex Delhusa Gjon Facebook-posztját, amely azóta valamiért eltűnt az oldaláról. A 67 éves énekes azután tette közzé ezt közösségi oldalán, hogy pozitív koronavírus-teszttel kórházba került.
A járvány nem kíméli a hírességeket sem: az utóbbi időben számos énekesről, színészről, tévésről, politikusról derült ki, hogy elkapták a vírust. Emiatt sokszor nem csak nekik és családjuknak kell karanténba vonulniuk és megszakítaniuk munkájukat, de egyre gyakrabban kell produkciók előkészületeit és tévés forgatásokat is leállítani, miután valakit a stábból megfertőződött.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








