A ritka kórképeknél az adatok és a tapasztalatok hiánya jelenti a legnagyobb kihívást.
Miután az önkormányzatok a csökkenő forrásaik mellett nem tudják, az állam oldja meg a háziorvosi ügyeletek ellátását - ezt kéri egy megyei közgyűlési javaslat, amelyet a humántárcának és a pénzügyminiszternek is megküldtek. Az előterjesztők szerint a mostani szabályozást nem lehet betartatni.
Elfogadott egy olyan javaslatot a a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés, amely szerint az állam venné át a városoktól és a falvaktól a háziorvosi ügyeleti feladatok ellátását - írja a Magyar Hang. Ezt követően a kormánypárti többségű közgyűlés arról is határozott, hogy megküldi az indítványt Kásler Miklósnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) vezető miniszternek és Varga Mihály pénzügyminiszternek is.
- idézi a lap a helyi előterjesztést. Ebben az szerepel, hogy az önkormányzatoktól elvont források kapcsán nehezebb lesz a településeknek finanszírozni az ügyeleteket, ezért azt javasolják, az állam vegye át ezt a szerepet akár "a mentőszolgálat keretein belül", akár "új intézmény létrehozásával". Mint írják: ha ezt nem teszi meg, rendezze a szektor finanszírozását.
Az anyag szigorításokat szorgalmaz, hogy a jogszabály ne engedje a háziorvosok felmentését az ügyelet alól, miután helyzetértékelése szerint a jelenlegi jogszabály nem életszerű, ezért nem hogy nem hatékony, de nem is alkalmazható. Ennek szerinte egy "láthatatlan függőségi viszony" az oka a települések és a háziorvosok közt, miután ez előbbiek nem munkáltatói a doktoroknak és nem akarnak konfliktusba kerülni velük.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







