Kórházi fertőzés miatt halt meg a magyar sztárügyvéd, Hegedűs László.
Az MNB még tavasszal közölte, azt javasolja a biztosítóknak, halasszák el az idei évre tervezett osztalék-fizetéseket és jövőre is csak akkor kerüljön rá sor, ha a cég tőkefeltöltöttsége a kifizetések után is eléri a nemzetközi átlagot. Ezzel biztosítanák a szektor stabil pénzügyi helyzetét. A magyar ajánlás összecseng az európai hatóság javaslatával.
Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) új körlevélben erősítette meg tavasszal publikált elvárásait. Mint írják: a nemzetközi szervezetekkel összhangban idén továbbra sem javasolják a magyarországi biztosítóknak osztalék- és részvényvisszavásárlási kifizetések, illetve a változó javadalmazások teljesítését. A vírushelyzetből fakadó gazdasági kockázatok ugyanis továbbra is fennállnak. A jegybank igyekszik hangsúlyozni, hogy továbbra is óvatosságot vár el a szolgáltatóktól.
Új körlevelében ezért a jegybank javasolja, hogy a biztosítók halasszák el 2021-re az idei évre esetlegesen tervezett osztalék-, részvény-visszavásárlási-, illetve nagy összegű változó javadalmazási kifizetéseik teljesítését. Azt kérik: az ilyen kifizetésekre jövő évben is csak akkor kerüljön sor, ha az adott biztosító tőkefeltöltöttsége a kifizetés után is eléri vagy meghaladja a nemzetközi és hazai tőkemegfelelés szokásos átlagát. Ezek az értékek az elmúlt években egyébként a 205-243 százalékos sávban mozogtak. Hangsúlyozzák ugyanis:
Mint emlékezetes, a biztosítói kifizetések korlátozása uniós szinten is megfogalmazódott idén tavasszal. Az Európai Biztosítás- Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) 2020. április 2-án publikált hasonló elvárásaiban azt is jelezte: a jelenlegi megkötések csak akkor vizsgálhatók majd felül, ha a koronavírus-járvány pénzügyi és gazdasági hatásai egyértelművé válnak.
Az Európai Rendszerkockázati Testület (ESRB) kiadott ajánlása a járvány okozta rendszerszintű pénzügyi válság kialakulásának kockázata miatt javasolta, hogy az érintett hatóságok legalább 2021. január 1-jéig kérjék fel a felügyeleti hatáskörükbe tartozó pénzügyi intézményeket, hogy tartózkodjanak az osztalékfizetéstől, a törzsrészvények visszavásárlásától, valamint a változó javadalmazás jelentős kockázatot vállaló személynek történő fizetésére irányuló kötelezettség létrehozásától. Ezek hatására ugyanis csökken a szavatolótőke mennyisége vagy minősége uniós csoportszinten, illetve egyéni szinten.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.