A társadalombiztosítási kifizetőhelyek számára válik elérhetővé egy új elektronikus felület.
Nem igaz, hogy a maszk nem véd a fertőzés ellen, a rendszeres maszkhasználattal a betegek meg tudják akadályozni a koronavírus-fertőzés átadását, az egészségesek pedig meg tudják védeni magukat a fertőzéstől - nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa vasárnap a közmédiának.
Szlávik János azt mondta, hogy fel kell hívni a figyelmet a maszkhasználat fontosságára, mert az még nem egészen elterjedt, nem mindenhol és nem megfelelően hordják az emberek.
A járvány második hulláma jóval nagyobb, mint az első hullám volt, egyre több a beteg, de szerinte az emberek felelősségteljes viselkedésével elkerülhető az a katasztrófa, amely néhány nyugat-európai országban volt tapasztalható. A főorvos beszélt arról is, hogy a fertőzöttek átlagéletkora jóval alacsonyabb, mint korábban.
Kórházi kezelésre leginkább az idős betegek szorulnak, de ha nagyon sok fertőzött lesz, elképzelhető, hogy középkorú, nem krónikus betegek is kórházba, lélegeztetőgépre kerülnek. Ezért mindenki egyéni felelőssége, hogy - korcsoporttól függetlenül - hordjon maszkot - emelte ki.
A kórházi ellátás biztosításával kapcsolatban arról beszélt, hogy a Dél-pesti Centrumkórházban szombaton újabb kapacitásokat nyitottak mind a fekvőbeteg, mint az intenzív osztályon. A betegek beáramlása folyamatos, de a személyzet képes ellátni a feladatát - tette hozzá.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A betegség kezelésével kapcsolatban azt mondta: az első hullámban sok kísérleti terápiát használtak, ezek mára letisztultak, ismerik, hogy mely tablettás kezelések hatékonyak a betegség kezdeti időszakában, és a plazmaterápia is egyre elterjedtebb.
Fotó: MTI/Mónus Márton
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








