32 °C Budapest
Topszakik tértek haza Magyarországra: most érdemes igazán lakást, házat felújítani

Topszakik tértek haza Magyarországra: most érdemes igazán lakást, házat felújítani

2020. szeptember 17. 14:26

A KSH adatai szerint az újépítésű lakások építése bedőlt 2020 első felében, más forgalmi adatok szerint azonban az ingatlanfelújítások felpörögtek, melyekhez nagyban hozzájárult a kijárási korlátozások ideje alatt hazatérő külföldi szakképzett munkavállalók tömege. 

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb elemzése szerint jelentős mértékben visszaesett az építendő lakások száma 2020 első félévében, a kiadott építési engedélyek és bejelentések száma ugyanis 32 százalékkal volt kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ráadásul ez a tendencia nem csak egy-egy régióban volt megfigyelhető, hanem országos szinten minden településkategóriában is. 2019 I. félévéhez képest Budapesten 21, a megyei jogú városokban 51, az egyéb városokban 34, a községekben 25 százalékkal esett vissza a kiadott engedélyek és az egyszerű bejelentések száma.

Pénzre van szükséged? A Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen megtalálhatod a számodra legkedvezőbb megoldást.

Fokozódott az otthon fontossága

Az újHÁZ Centrum forgalmi adataiból ugyanakkor egyértelműen látszik, hogy az építőanyag-kereskedelmet termékkörönként eltérő mértékben érintette a járvány, a beruházási kedv visszaesésének hatásai azonban meglátásuk szerint csupán később fognak megmutatkozni. Ezzel egyidőben azonban az ingatlanfelújítások élénkülni látszanak. Az építőanyag-kereskedelmi hálózat forgalma az előző év első félévéhez képest számottevően nem változott, országos átlagot nézve 3,4 százalékkal bővült. Ebben nagy szerepet játszott a bezárásoktól való félelem miatt tapasztalt úgynevezett pánikvásárlás is a kivitelezők részéről - írja közleményében a vállalat.

Jelentős változás figyelhető meg azonban a megvásárolt építőanyagok forgalmában. Drasztikusan, több mint 60 százalékkal visszaesett a felülvilágító kupolák, valamint a gépészeti és tűzvédelmi szigetelőanyagok iránti kereslet és a speciális habarcsokból is jóval kevesebbet értékesítettek az előző év azonos időszakához képest. Kiemelkedően megnőtt az érdeklődés azonban az árnyékolástechnikai elemek, a barkácseszközök és a hidegburkolati kiegészítők iránt. A beruházások befejező fázisához és a felújításokhoz szükséges anyagok tekintetében szintén nagymértékű növekedés volt tapasztalható. Csökkenés a falazóelemeknél volt látható, ami jól mutatja a beruházási kedv visszaesését az általánosan tapasztalható gazdasági bizonytalanság miatt.

Átmeneti enyhülés a munkaerőhiányban

Az újHÁZ Centrum szakértői szerint a felújítások növekedésében szerepet játszhatott az is, hogy jelentős számú szakember jött haza a korlátozások ideje alatt külföldről, és ideiglenesen a magyar piacon vállalt kivitelezési munkákat. Mindezt pedig fokozta, hogy az itthon dolgozó szakemberek kapacitásai is felszabadultak a kevesebb megbízás miatt. Úgy vélik, a koronavírus pozitív hozadékának tűnik, hogy a legfrissebb kutatások szerint pillanatnyilag csökkent a szakemberhiány az építőiparban.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ezt támasztja alá a Mapei által készített felmérés, melyből kiderül, hogy míg a koronavírus világjárványt megelőzően átlagosan 135 napot kellett várni egy szakember megkeresésétől a munka megkezdéséig, addig most ez az időintervallum átlagosan 119 napra csökkent. Az építőanyag-kereskedelmi hálózat szakértői szerint azonban ez nem egy fenntartható tendencia, a járványügyi helyzet enyhülésével párhuzamosan ugyanis ezeknek a munkavállalóknak a túlnyomó része már visszatért külföldre, vagy a közeljövőben meg fogja ezt tenni. Mindemellett várhatóan fokozódni fog a beruházási kedv is, így a munkaerőhiány a koronavírus előtti szintre állhat vissza hamarosan.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Semmit nem ér csak az ötlet: sok magyar így rontja el az esélyeit arra, hogy a saját főnöke lehessen

Sokakat vonz az, hogy a saját főnöke legyen, ráadásul többen éreztük már úgy, hogy olyan ötlettel rukkoltunk elő, ami tényleg felpörgetné a piacot.

Alapvető hibákon úszik el a magyarok pénze: erre figyelj, ha nem akarsz legatyásodni

A mostani gazdasági helyzetbe szinte bármit megtennénk, hogy spóroljunk, azonban sokan tapasztalhatják azt, hogy hiába igyekeznek, még így is elfolyik a pénz a bankszámlájukról.

Ilyet még nem láttál: így adnák ki a magyar gyerekek kedvenc könyvét újra

Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét, a Dobozvárost.

Sok magyar nem is tud erről az egyszerű trükkről: milliókat bukhatnak, ha nem figyelnek oda

A vállalkozásunk sikere rengeteg dolgon múlhat, nem elég az ötlet, bizony kemény munkát kell fektetni a sikerbe.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 18. csütörtök
Ilona
33. hét
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Októberben jön a magyar pénzügyi szakma nagy találkozója.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
Válság kontra klímacélok? Lesz miről beszélni az Energy Investment Forum-on!
Private Health Forum 2022
A hazai magánegészségügy legkiemelkedőbb konferenciája.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. augusztus 18. 09:25