Az állam szerint a minimum három hónapos felfüggesztésre azért van szükség, hogy a Shein bizonyíthassa, tartalmai megfelelnek a törvényi előírásoknak
Felfüggesztették biztonsági megfontolásokból az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyár koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, miután az egyik tesztalanynál feltételezhetően súlyos egészségügyi probléma lépett fel - adta hírül a Stat News. A The New York Times című amerikai lap egy jól értesült forrástól úgy tudja, hogy az egészségügyi probléma gerincvelő-gyulladást takar, amelyet vírusfertőzés is okozhat.
Az egészségügyi hírportál az AstraZeneca egyik szóvivőjére hivatkozva közölte, hogy "a szabványos felülvizsgálati eljárás miatt szüneteltetik a beoltást, lehetőséget biztosítva ezzel a biztonsági adatok ellenőrzésére". Az AstraZeneca egyben hangsúlyozta: egyedi esetről van szó a klinikai tesztelés harmadik szakaszának több tízezer résztvevője közül. Az AstraZeneca által fejlesztett AZD1222 vakcina egy legyengített csimpánz-influenzavíruson alapul, amely megdolgoztatja az immunrendszert, hogy fertőzés esetén ártalmatlanítsa a koronavírust.
Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kidolgozott koronavírus elleni védőoltást a többi között az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában tesztelik. Az egészségügyi probléma egy az Egyesült Királyságban kezelt páciensnél lépett fel. A Stat News ugyanakkor közölte: a beteg várhatóan meggyógyul.
A vállalat közleményben tudatta, hogy rutinintézkedésről van szó. "A nagyobb kísérletsorozatokban véletlenszerűen felléphetnek megbetegedések, amelyeket azonban független oldalról alaposan meg kell vizsgálni" - közölte a cég. Az állásfoglalás szerint az AstraZeneca fel fogja gyorsítani a vizsgálatot, hogy az oltóanyag engedélyeztetési eljárása a lehető legkisebb mértékben húzódjon csak el. A cég hozzátette: a cél éppen annak megállapítása, hogy az egészségügyi problémát a vakcina okozta-e.
A Stat News szerint a tesztelés felfüggesztése kihatással lesz az AstraZeneca egyéb oltóanyagainak teszteléseire, illetve más védőoltásgyártók klinikai vizsgálataira is. Kilenc amerikai és európai vakcinagyártó biztosított kedden mindenkit arról, hogy betartja a biztonsági és hatékonysági szabványokat. Az AstraZeneca, a Pfizer, a GlaxoSmithKline, a Johnson & Johnson, a Merck & Co, a Moderna, a Novavax, a Sanofi és a BioNTech elkötelezték magukat, hogy a vakcinafejlesztésben betartják a tudományos folyamat integritását, miután egyre több aggály merült fel, hogy az oltóanyag gyorsabb kifejlesztése érdekében politikai nyomásra a biztonsági szabványok esetleg csorbát szenvedhetnek. Mindenekelőtt Donald Trump amerikai elnök hangoztatja, hogy az év végéig, de lehet, hogy a november 3-ai elnökválasztásig meglesz az oltóanyag.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








