Egy friss európai összehasonlítás több mint 150 tengerparti desztinációt vizsgált meg, és ennek alapján Lisszabon, Nápoly és Porto bizonyultak a leginkább családbarát városoknak.
A határmenti városok lakosainak egy jelentős része Ausztriában dolgozik, másik fele pedig az osztrák vásárlóerőből él.
Európában a járvány második hulláma elkezdődött, a napi fertőzési adatok sok szempontból március végére, áprilisra emlékeztetnek. Magyarországon is nőtt a fertőzöttek száma - mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az augusztus 28-i kormányinfón. Éppen ezért a koronavírusjárvány-helyzet alakulása miatt a járvány első hulláma idején alkalmazott határvédelmi szabályokhoz való visszatérésről döntött a kormány. Fő szabály szerint szeptembertől külföldi állampolgárok nem léphetnek Magyarország területére, csak indokolt kivételekkel, a biztonsági szabályok megtartása mellett.
Ezzel az intézkedéssel párhuzamosan újra nehéz idők jönnek a nyugati orszghatár mentén élő ingázókra, sőt a szolgáltatókra illetve vállalkozókra is, hiszen a szeptember elsejétől érvényes határstop miatt bizony ismét le kell mondaniuk az osztrák ügyfelekről, vásárlókról. Több határközeli város és település hazánkban, mint például Sopron is speciális helyzetben van, hiszen amellett hogy a lakosság jelentős része Ausztriában dolgozik és napi szinten ingázik, egy másik jelentős része abból él, hogy a vásárlóerő a határ túloldaláról érkezik és biztosítja a bevételt számukra - számol be a Cyberpres.hu.
Éppen ezért szeptember első hetében két alkalommal is csendes, békés demonstrációt szerveznek helyi civilek Sopronban - hívja fel a figyelmet a lap. "Ha neked is eleged van az újabb és újabb értelmetlen intézkedésekből, ha úgy érzed így nem mehet tovább, vagy ha csak egyszerűen beszélgetnél egy jót a jelenlegi magyarországi és soproni állapotokról, gyere el, szeretettel várunk 2020.09.05-én, szombaton 16.00 órától a Várkerületen a Mária-szobornál!" - szól a felhívás.
Válogass a kedvezményes személyi kölcsönök között a Pénzcentrum kalkulátorában!
"Nem értünk egyet a kormány intézkedésével. Úgy gondolom, az újbóli határzárral nagyon sok vállalkozást tönkretesznek, és sok ember fog az utcára kerülni egyik napról a másikra. Vegyük például Sopront, ahol a lakosok nagyjából a 80 százaléka az osztrák, valamint a külföldi vendégekből él. Velük mi lesz?" - nyilatkozta a Pénzcentrumnak a demonstráció szervezője, Lukácsy Péter.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








