Missy Bo Kearns, az Aston Villa és az angol női válogatott középpályása nyíltan beszélt márciusi vetéléséről, valamint az azt kísérő életveszélyes szövődményről.
Többen nem vették komolyan tüneteiket, erre vezethető vissza az utóbbi napok új fertőzéseinek zöme. Aki észleli magán a tüneteket, azt arra kérik, ne menjen közösségbe.
Akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, erre figyelmeztetnek az elmúlt napokban diagnosztizált új fertőzések - olvasható a koronavírussal kapcsolatos kormányzati honlapon. A tájékoztatás szerint
A közleményben azt írják, hogy a kockázatos külföldi utazások kerülése, valamint a üzletekben és tömegközlekedésen előírt maszkhasználat és távolságtartás mellett az egyik leghatékonyabb védekezési forma az, ha továbbra is éberek és fegyelmezettek vagyunk, és komolyan vesszük a koronavírusra utaló jeleket, függetlenül attól, hogy jártunk-e külföldön.
Egyes betegeknél előfordulhat izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj, illetve további jellegzetes és sokszor egyetlen tünet az íz- és a szaglásérzékelés zavara vagy elvesztése.
Azt kérik azoktól, akik a fenti tüneteket észlelik magukon, hogy maradjanak otthon, ne menjenek közösségbe, és a háziorvost se személyesen keressék fel, hanem telefonon.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








