Gulyás: romlik a helyzet, több ország átsorolásán is gondolkodik a kormány

2020. augusztus 6. 11:05

A koronavírus-helyzet Európában romlik, egyes helyeken drámai - mondta Gulyás Gergely. A miniszter szerint épp ezért helyezték át Spanyolországot a sárga-kategóriába, és több más állam színkódjának megváltoztatása is napirenden van - ám egyelőre kivár a kormány.

A koronavírus-helyzet Európában romlik, egyes helyeken drámai - mondta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón. Ezért az országos tisztifőorvos javaslatát támogatva Spanyolországot a zöldből sárga besorolásba helyezték át.

Más országok esetében még kivárnak, de szóba került több állam színkódjának megváltoztatása is.

A miniszter ismertette, Magyarországon 500 és 600 között stagnál az aktív fertőzöttek száma - tegnap 534 aktív eset volt, 185-en Budapesten, a többiek vidéken.

Szlovénia, Szlovákia, Ausztria, Horvátország, a balti államok és Finnország kivételével még a zöld országokba is fokozott óvatosság mellett javasolt csak az utazás

- mondta Gulyás Gergely, aki szerint a hazai védekezés eddig azért volt sikeres, mert minden szereplő a józan ész alapján, fokozott óvatossággal jártak el. Ilyen az augusztus 20-i nagy rendezvények és az ültetett koncertek lemondása is.

Talpraáll a foglalkoztatás

Ma Magyarországon 4 millió 472 ezren dolgoznak, még nem értük el az egy évvel ezelőtti számot, de a kormány bízik benne, hogy még idén visszaáll a foglalkoztatottság a tavalyi szintre, januárit már meghaladtuk Gulyás Gergely elmondása szerint. Hozzátette, a GDP-adattal kapcsolatos vita a kormány számára kevésbé releváns, mint a foglalkoztatottsági adatok.

A múlt héten bejelentett 5,2 milliárdos zeneipari támogatás mellett még 2,12 milliárd forintot biztosít a kormány az ágazatnak. Ebből egyenként maximum 9 millió forintból támogatnak zenei klubokat, játszóhelyeket. 20 nagyobb klub 30-30 millió forintot kaphat egyenként 10-10 esemény megrendezésére. Határon túli klubok is pályázhatnak.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ennek a pályázatnak a koordinálója a Petőfi Irodalmi Múzeum, míg a fesztiválszervezők külön a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül kapnak pénzt. A fesztiváliparnak 700 millió forintos támogatást nyújt a kabinet az MTÜ-n keresztül.

Fotó: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom