Nem lesz ebből baj? Lazul a távolság, lazul a fegyelem

2020. június 4. 19:33

A saját és a családtagjaink iránt érzett aggodalom a koronavírus miatt alábbhagyott, áprilisról májusra 65-ről 52 százalékra csökkent azok aránya, akik nagyon vagy valamennyire aggódnak.

A vírus által okozott változásokat vizsgáló kutatásban a magyar, 18 év feletti internetező lakosságnak tettünk fel kérdéseket, többek között a munkahelyeket, foglalkoztatottságot érintő változások témakörében, valamint a családok anyagi helyzetét, az internetes vásárlási szokások megváltozását és a jövőképet illetően.

A kutatás három hullámban készül. Az első kutatási hullám még a vidéki szabályok lazítása előtt, április közepén zajlott. A második hullám érdekessége, hogy május közepén azon a héten vidéken már feloldották a korlátozásokat, de Budapest és Pest megye csak a megkérdezés hetében "szabadult fel".

Lazuló távolságtartás

A szabályok enyhítésével párhuzamosan a távolságtartás is lazult, míg egy hónapja a válaszadók 79 százaléka nagyon szigorúan vette az izolációt, addig májusban csak 59 százalék nyilatkozott úgy, hogy családtagjain kívül igyekszik mással nem találkozni.

 

Ezt az is alátámasztja, hogy egyre többen térnek vissza a munkahelyükre: áprilisban a munkavállalók 56 százalékának kellett bejárnia a munkahelyére legalább részben vagy egészben, májusra a bejárósok aránya 63 százalékra nőtt.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Fény az alagút végén

A kutatás kitért arra is, hogy hogyan változott meg a munkaerőpiaci helyzete a megkérdezetteknek, illetve, hogy látja a megtakarításait. Míg áprilisban a válaszadók 43 százaléka számolt be arról, hogy kevesebb lett a bevétele a járvány hatására, addig májusra már csak 36 százalékot érintett anyagilag negatívan a vírushelyzet. 

 

Jó hír, hogy szűkebb lett azok köre, akik nehéz anyagi helyzetbe kerültek a járvány hatására. (20-ról 13 százalékra csökkent.)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?