Nemzetközi adatok szerint tízből két sportbaleset a sízéshez kapcsolódik.
Akoronavírus-járvány már hatodik hónapja tart. Ha visszagondolunk arra, mit olvastunk, hallottunk a járványról február és március folyamán, majd összehasonlítjuk a ma olvasottakkal, akkor sok esetben azt tapasztalhatjuk, hogy az ajánlsok igencsak megváltoztak.
A korábbiakhoz képest eltérő, új ismeretek közül kiemelkednek a tünetmentes fertőzők szerepéről és a levegővel (aeroszollal) való terjedésről szólók, amelyek alapvetően meghatározzák a levegő szerepére, a maszkviselésre, a távolságtartás szabályaira - összességében a biztonságra törekvő magatartás fontosságára vonatkozó legfrissebb nézeteket - írja a 24.hu.
Korábban nem ismert, jelentős különbségeket fedeztek fel az influenza és a Covid-19 megbetegedés terjedése között.
Az új koronavírus-fertőzés lappangási ideje hosszabb, mint az influenzáé, a fertőzött egyén pedig mindenfajta tünet nélkül vagy a tünetek megjelenése előtt 1-2 nappal is továbbadhatja a fertőzést.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







