Éves összevetésben is jelentős lassulás látható, hiszen 2026 első negyedévében az áremelkedés mértéke 9,2 százalékra mérséklődött.
Átmeneti házirendet javasol az újranyíló óvodáknak és bölcsődéknek a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) - hangzott el szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szabóné Nagy Etelka, a kar elnökségi tagja elmondta, hogy az átmeneti házirendben azokat a változásokat fogalmazták meg, amelyeket a koronavírus okozta helyzet megkövetel. A javaslat alapján az óvodavezetők könnyebben tájékoztathatják a szülőket a változásokról - fűzte hozzá.
A hétfőn újranyílt óvodákban változott a gyermekek fogadása, a szülők nem mehetnek be az intézményekbe, a dadusok és óvodapedagógusok fogadják a gyereket. Otthonról hozott játékot nem lehet bevinni az óvoda területére, emellett változtattak az ágyak közötti távolságon is - ismertette.
Szabóné Nagy Etelka kitért arra is, hogy mivel egyre több szülő áll ismér munkába, valószínűleg nem lehet tartani az alacsony létszámokat a csoportokban. Már olyan óvoda is van, ahová minden gyermek visszatért - jegyezte meg a NPK elnökségi tagja.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







