A könyvelése és adóbevallásai több ponton nem tükrözték a valóságot, sőt még az általa teljesített adatszolgáltatásokkal sem egyeztek meg.
Az IKEA a magyarországi áruházakat 47 nap után megnyitja a vásárlók előtt. Az áruházak május 5. keddtől kezdődőden minden nap 9:00 és 15:00 óra között, a kormányzati előírásoknak megfelelően lesznek nyitva.
Az IKEA a magyarországi áruházakat 47 nap után megnyitja a vásárlók előtt. Az áruházak május 5. keddtől kezdődőden minden nap 9:00 és 15:00 óra között, a kormányzati előírásoknak megfelelően lesznek nyitva. Annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb felelősséggel járjanak el az áruházak, biztonsági előírásokat vezetnek be. Ezek az intézkedések többek között a kézfertőtlenítők kihelyezése az áruház több pontjára, az egymás közötti 2 méteres távolság betartása,
A vásárlók csak abban az esetben léphetnek be az áruházba, ha eltakarják az arcukat (a szájukat és orrukat egyaránt). Az áruházi vásárlás mellett továbbra is lehetőség lesz a Kattints és Vedd Át Áruházunkban, illetve a Házhoz szállítás szolgáltatás igénybevételére csakúgy, mint a Kattints és Vedd Át Csomagpontok használatára Soroksáron és Budaörsön. Az IKEA folyamatosan figyelemmel kíséri a kormányzati intézkedéseket annak érdekében, hogy a döntésekkel és az ajánlásokkal összhangban időben megtegye a szükséges lépéseket.
- mondta Mounia El Hilali, az IKEA cseh-magyar-szlovák régiójának regionális kereskedelmi vezetője. "Szeretnék köszönetet mondani minden vásárlónknak a türelmükért a vásárlószám limitálása miatt. Mindemellett nagyon büszke vagyok minden munkatársamra, mert valamilyen módon mindenki hozzájárult ahhoz, hogy bejelenthessük az áruházaink újranyitását. Nekik köszönhetően ismét fogadhatunk vásárlókat az Örs vezér téren, Budaörsön és Soroksáron egyaránt, így lehetőséget nyújtunk számukra, hogy fejlesszék otthonaikat. Természetesen munkatársaink és vásárlóink egészsége és biztonsága továbbra is a legfontosabb számunkra, és úgy nyitjuk meg áruházainkat, hogy ezen elv mentén ne kelljen kompromisszumot kötnünk" - tette hozzá.
Az áruházak gyakoribb takarítása, illetve az általános higiéniai szabályok betartása mellett az IKEA számos további előírást vezet be a kormányzati ajánlások, illetve a belső használatú "Felelős Vásárlási Protokoll" alapján.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Az orr és a száj eltakarása a vásárlók és a munkatársak részéről is kötelező abban a pillanatban, ahogy belépnek az IKEA épületeibe. A munkatársak maszkot, arcpajzsot és kesztyűt fognak viselni.
- Az áruházban meghatározott számú (500) vásárló tartózkodhat egy időben. Abban az esetben, ha ezt a maximális számot eléri az áruház, további vásárló nem léphet be az épületbe. Az érkező és a vásárlást befejező vásárlók külön útvonalon használhatják az áruházak ki- és bejáratait.
- A munkatársakat és a vásárlókat időről időre emlékezteti az IKEA a 2 méteres távolság, illetve az általános higiéniai előírások betartására.
- Kézfertőtlenítők kerülnek kihelyezésre az áruházakban (a higiéniához tartozik a szappannal történő kézmosás is).
- Az IKEA munkatársak szigorú megelőző intézkedéseket követnek, beleértve ebbe a kesztyű viselését, különös tekintettel azokra a területekre, ahol készpénzzel vagy étellel foglalkoznak, illetve az ügyfélszolgálatra.
- Az épületek gyakoribb szellőztetése, illetve a gyakran érintett területek, a bevásárlókocsik és kosarak fertőtlenítése lép életbe.
- A padlózat mindennapos vizestakarítása, különös tekintettel a kasszaterületre és a PIN-terminálokra, szintén kiemelten fontos.
- Az IKEA arra kéri a vásárlókat, hogy lehetőség szerint érintésmentes fizetési megoldásokat válasszanak (bankkártya, telefon stb.).
- A kóstoltatás, illetve a helyszínen történő ételfogyasztás továbbra is szünetel.
- A személyre szabott tervezési és tanácsadási szolgáltatás (konyha- és gardróbtervezés, lakberendezési tanácsadás) továbbra is elérhető marad online.
- A Játszóház, illetve a vásárlói Étterem továbbra is zárva tart.
- A vásárlók nem használhatják a sárga FRAKTA táskákat az áruházakban. Az IKEA ehelyett két lehetőséget javasol: használják a bevásárlókocsikat, vagy vegyenek el egy kék FRAKTA táskát, tegyék abba a kiválasztott termékeket, és a kasszánál azokkal együtt vásárolják meg a táskát is.
- Az IKEA arra kéri a vásárlókat, hogy az áruház látogatása előtt olvassák el az IKEA.hu oldalon található előírásokat.
- Annak ellenére, hogy az IKEA megnyitja az áruházakat, arra kéri a vásárlókat, hogy abban az esetben látogassák meg azokat, ha átgondolták, mire van szükségük, és meghatározott céllal érkeznek. Az IKEA szeretné megköszönni a vásárlók együttműködését és megértését. A felelős viselkedés és az odafigyelés teszi lehetővé a biztonságos vásárlási környezet megteremtését.
(Címlapkép: MTI/EPA/EFE/Alejandro Garcia)
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







