Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Egyes könyvesboltok már márciusban 65-70 százalékos forgalomkiesést szenvedtek el. Van, aki szerint konkrétan drámai helyzetbe került a könyvszakma - írja az InfoRádió.
- mondta az InfoRádiónak Kocsis András Sándor, a Kossuth Könyvkiadó igazgatója. A szakember hozzátette a kiadók online csatornákkal és árkedvezményekkel próbálnak túlélni, de állami segítségre is szükségük lenne.
Az igazgató arról is beszélt a rádiónak, hogy az utóbbi hetekben rengetegen oldalra kerültek fel törvénytelenül e-könyvek, illetve hangos könyvek is. Kocsis András Sándor szerint a szolidaritással nincs baj, és egy ilyen helyzetben ez szükséges is, de mindenki jogszerűen tegye meg, ami tőle telhető.
A kiadó igazgató prognózisa szerint áprilisban be lesznek zárva a könyvesboltok, ami azt jelenti, hogy jelenleg csak az online árusítás működik, de az is csak addig, amíg a kiszállítást vállaló dolgozók ezt vállalják. Szavai szerint az online forgalom még csúcsidőszakban is a forgalom 30-35-38 százalékát adhatja náluk. Vagyis minimum 60-65 százalékos forgalomvesztés következik be a bolti értékesítésben - írja a portál.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








