9 °C Budapest

A koronavírus-járvány a Balkánt is bevette: több, mint 500 fertőzöttet regisztráltak

2020. március 19. 16:00

Egyre jobban terjed a koronavírus a Balkánon is, ahol eddig közel 500 koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, hárman - egy Albániában, kettő pedig Bulgáriában - pedig meg is haltak.

A globális koronavírus-járvány már a Balkánon is szedi áldozatait -írja a balkaninsight.com. Egyre gyarapodnak a fertőzések is, nézzük hát sorra országonként a főbb számokat és az intézkedéseket!

Koszovóban csütörtökig 20 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, de megelőző intézkedésként már korábban bezárták a szórakozóhelyeket, kávézókat és iskolákat, valamint a határokon is csak a koszovói állampolgárok léphetnek be.

Moldovában 39 igazolt fertőzöttet tartanak számon, akik közül három személy állapota súlyos. Ion Chicu miniszterelnök bejelentette, hogy az iskolák és óvodák március 31-ig biztosan zárva maradnak.

Észak-Macedónia szerdán hirdetett 30 napos szükségállapotot, miután a térségben már 42 fertőzöttet regisztráltak.

Szerbiában csütörtökön újabb 8 megbetegedést jelentettek, így az igazolt fertőzöttek száma itt 97. Ana Brnabic miniszterelnök arra utasította a külföldről hazatérő szerbeket, hogy 28 napra vonuljanak karanténba. Arra számítanak, hogy a következő napokban 65 ezer ember érkezik vissza az országba, ezért három börtön épületet készítettek elő, hogy az embereket szükség esetén izolálni tudják.

Montenegróban az első két esetet kedd este regisztrálták, azóta 8-ra nőtt a betegek száma. A kormány elővigyázatossági intézkedésként arra kért mindenkit, hogy aki teheti, maradjon otthon, ha pedig az utcára megy, viseljen maszkot és kesztyűt.

Bulgáriában eddig három ember - köztük egy 80 éves asszony - halt meg a koronavírus okozta szövődményekben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Bosznia-Hercegovinában eddig 39 beteget vettek nyilvántartásba. A tömegközlekedést és a települések közötti közlekedést korlátozták, mindenkit arra kértek, maradjon otthon! Az ország vezetése szerint Bosznia-Hercegovinának nincs elegendő élelmiszer-tartaléka, ezért behozatalra szorul a koronavírus-járvány ideje alatt is.

Romániában cikkünk írásakor 260 igazolt fertőzöttről tudni. Ludovic Orban román miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy a kormány kifizeti a munkavállalók fizetésének 75 százalékát, mivel munkavállalók nagy része nem tud dolgozni a világjárvány miatt.

Albániában ketten meghaltak, jelenleg 59 fertőzöttet kezelnek. Edi Rama miniszerelnök csütörtökön arra utasított az embereket, hogy napközben is maradjanak otthon.

Horvátország: Drazen Bozinovic horvát belügyminiszter még szerda késő délután jelentette be, hogy harminc napig az ország egész területén betiltanak minden nyilvános rendezvényt, éjféltől pedig nyitvatartási tilalmat rendelnek el a szolgáltatási tevékenységet nyújtó üzletek és vállalkozások, a mozik, az uszodák, a múzeumok, az éjszakai szórakozóhelyek, a könyvtárak és a színházak számára. Ugyanez vonatkozik a masszázs szalonokra, az edzőtermekre, a fodrászüzletekre és kozmetikai szalonokra is. Horvátországban jelenleg 99 igazolt fertőzöttről tudni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm