A világszerte elterjedt, gyomorégés elleni gyógyszerek – különösen az omeprazol hatóanyagú készítmények – hosszú távú szedése súlyos egészségügyi kockázatokkal járhat.
Nem javasolja gyulladáscsökkentő gyógyszerek szedését a koronavírussal fertőzötteknek Olivier Véran francia egészségügyi miniszter, mert az súlyosbíthatja a betegség lefolyását.
- jelezte a tárcavezető szombaton a Twitteren. A különböző elnevezésekkel kapható ibuprofen tartalmú gyógyszerek súlyosbíthatják egy fertőzöttnél a már meglévő tüneteket, és komolyabb komplikációkat is okozhatnak. Franciaországban egyébként emiatt január közepéről kizárólag orvosi javaslatra, recepttel válthatók ki a gyógyszertárakban.
Több francia orvos is jelezte, hogy a Covid-19-fertőzésben szenvedő fiatalabb betegek azután kerültek súlyos állapotba, hogy ibuprofen tartalmú lázcsillapítót szedtek be.
A 3600 diagnosztizált esettel "egy ismeretlen vírus okozta járványnak még csak az elején tartunk" - hívta fel a figyelmet a miniszter. Martin Hirsch, a francia közkórházak vezetője a Le Monde című napilapban szombaton megjelent interjúban - példaként említve az 1980-as évek AIDS-járványát, majd a 2015-ös párizsi merényletsorozatokat -, elmondta: szakmai emlékei szerint a francia egészségügyi intézmények még soha nem szembesültek olyan méretű jelenséggel, olyan gyorsan és olyan komplexitással, valamint olyan virulensen, mint jelenleg.
- mondta a szakember. Hozzátette, hogy az elmúlt napokban elvégzett koronavírus-tesztek húsz százaléka bizonyult pozitívnak, a múlt héten még jóval alacsonyabb volt az arány, s napról napra egyre többen kerülnek intenzív osztályra. Az ország a koronavírus-járvány egyik fő európai gócpontja lett: az egészségügyi hatóságok péntek esti összesítése szerint a fertőzöttek száma 3661-re nőtt, ami csaknem nyolcszázzal több a csütörtök esti adatoknál, 154 súlyos állapotban lévő beteget ápolnak az intenzív osztályon, a halottak száma pedig 18-cal 79-re emelkedett.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A francia kormány a nem sürgős sebészeti beavatkozásokat elhalasztását kérte a kórházaktól azért, hogy minél több lélegeztetőgép álljon rendelkezésre a koronavírussal fertőzöttek ellátására. Emmanuel Macron francia elnök jelezte, hogy az egészségügyi rendszernek a kormányzat minden szükséges eszközt és anyagi forrást biztosít, "bármennyibe is kerüljön".
Minden a koronavírusról itt - KATT!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







