A döntés elsősorban a működési struktúra átalakításához, valamint az üzleti folyamatok racionalizálásához kapcsolódik.
Kik járnak a budapesti elitsuliba, a Toldy Ferenc Gimnáziumba? Interjú az igazgatóval, Porogi Andrással
Bombaként robbant ma a hír, hogy a Toldy Ferenc Gimnáziumba jár az egyik hazai koronavírusos gyermeke. Demit is lehet tudni erről az iskoláról. Nos, még nincs egyéve, hogy interjút készített a Pénzcentrum az intézmény vezetőjével.
Bombaként robbant ma a hír, hogy a Toldy Ferenc Gimnáziumba jár az egyik hazai koronavírus-fertőzött gyermeke. A hírek szerint az intézmény igazgatója, Porogi András tájékoztta az esetről péntek reggel a szülőket. Azóta z is kiderült, hogy a Népegészségügy vizsgálja, ki lehetett a tanulóval kapcsolatban. A Kormányzati Tájékoztatási Központ leszögezte: az illetékes tisztifőorvos már csütörtökön intézkedett, a szoros kapcsolatnak számító gyermek esetében a szükséges eljárást megtette, a gyermek 14 napos járványügyi megfigyelése a Dél-Pesti Centrumkórházban elkezdődött, a gyermek egyébként tünetmentes. A KTK azt is hozzátette,hogy "a gimnázium egyéb látogatói (pl. diákok, tanárok) tekintetében semmilyen járványügyi intézkedés nem vált szükségessé." Közben kiadott egy rövid tájékoztatást a Budavári önkormányzat is, ebben azt írják: "Tudomásunk szerint a tanuló egy hete nem volt kapcsolatban az édesanyjával." és "Az iskolaépületet fertőtlenítjük."
Kik járnak a Toldy Ferenc Gimnáziumba?
Még nincs egy éve, hogy interjút adott a Pénzcentrumnak a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Porogi András többek között beszélt a mai, magyar oktatás legnagyobb dilemmáiról; a digitalizáció és a tudásátadás nehézségeiről; valamint arról is, miként lehet az ország legsikeresebb középiskolái között egy állami fenntartású iskola. Mint fogalmazott:
Olvasd el a teljes interjút - KATT!
Címlapkép: Mónus Márton
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







