19 °C Budapest
Járványügyi korlátozásokat hirdettek a környező országok: iskolákat, határokat zárnak le

Járványügyi korlátozásokat hirdettek a környező országok: iskolákat, határokat zárnak le

2020. március 12. 19:12

Szinte az összes környező ország korlátozásokat vezetett be a járvány megfékezésére. A Pénzcentrum összeszedte, hol mi a helyzet.

Ukrajna bekeményített a koronavírussal szembeni harcban: noha északkeleti szomszédunknál csütörtök délutánig hivatalosan csupán egyetlen megbetegedést regisztráltak, mától bezárnak az oktatási intézmények az egész országban - írja a Magyar Nemzet. A korlátozás egyaránt érinti az óvodákat, az egyetemeket és más oktatási helyszíneket is. De a magániskolákra nem vonatkozik, ezek saját hatáskörben dönthetnek.

Ezen kívül Ukrajna leállítja a légi közlekedést Olaszországgal, és részlegesen lezárja a határait - 219 átkelőjéből csupán 49 marad nyitva a kormány intézkedései szerint. Minden sporteseményt törölnek, és tilos lesz kétszáz fő feletti rendezvényeket szervezni. A korlátozások április 3-ig vannak érvényben.

Szerbia is zárja a határokat

Szerbia a szerb-magyar határátkelők zömét zárta le négy kivételével, tudatta a rendőrség csütörtökön a honlapján. Reggel óta nem üzemel a Bácsalmás-Bajmok, a Bácsszentgyörgy-Hadikfalva, a Tiszasziget-Gyála, az Ásotthalom-Királyhalom, a Kübekháza-Rábé és a Röszke-Horgos közút határátkelő. A szerb-magyar határt csak a Hercegszántó és Tompa közúti, Röszke Autópálya Határátkelőhelyeken és Kelebia Határrendészeti Kirendeltség Vasúti Határátkelőhelyen lehet átlépni.

A hét elején már lezárták a határokat a járvány gócpontjaiból érkezők előtt. Emellett betiltották a 100 főnél nagyobb rendezvényeket is. Az iskolákat egyelőre nem zárták be, de az oktatási miniszter kijelentette, ha indokoltnak látják, és az egészségügyi szakemberek ezt javasolják, akkor a tanítást is beszüntetik.

Szükségállapot Csehországban

Szükségállapotot hirdetett ki Csehországban  a kormány csütörtökön az új koronavírus terjedése miatt. A rendelkezés délután kettőkor lépett életbe, hatálya harminc nap. A döntésről a kormány rendkívüli ülése után Andrej Babiš miniszterelnök beszélt Prágában, és a lakosság egészsége védelmének szükségességével indokolta a lépést.

A cseh kormány rendeletében péntek reggeli hat órával kezdődően megtiltotta a sport- és kulturális rendezvényeket. Este nyolc órától reggel hatig pedig tilos a belépés a vendéglátóhelyekre, ami a gyakorlatban azok bezárását jelenti. A bevásárlóközpontokban működő vendéglátóipari egységeket péntektől be kell zárni.

Szlovákia és Szlovénia is bekeményít

Szlovákia lezárja határait a nem szlovák állampolgárok elől, valamint bezárja a nemzetközi repülőtereit - írta a BBC a szlovák kormányfőre, Peter Pellegrinire hivatkozva. Csakhogy a BBC rosszul tudta, legalábbis a szlovák Patameter mást írt az intézkedésekről. A szlovák válságstáb által elfogadott intézkedések a szlovák lap szerint a következők:

  • bevezetik a határellenőrzéseket,
  • lezárják Szlovákia mindhárom nemzetközi repülőterét,
  • kötelező otthoni karantén mindenkire vonatkozóan 14 napra, aki külföldről tér haza;
  • az iskolák, óvodák és oktatási intézmények bezárása 14 napra hétfőtől - a szociális és kulturális intézmények bezárása - a bevásárlóközpontok korlátozott nyitvatartás szerint működhetnek (hétvégén csak élelmiszert, gyógyszereket és drogériai termékeket lehet vásárolni);
  • zárva lesznek a bárok, szórakozóhelyek, síközpontok, wellnessközpontok, edzőtermek, állatkertek, fürdők;
    belföldi vonatjáratok a szünidei üzemidő szerint közlekednek;
  • korlátozzák a hivatalok nyitvatartását.

Szlovéniában is korlátozásokat vezettek be a koronavírus miatt. Hétfőtől - egyelőre két hétre - bezárják az iskolákat, az óvodákat és lefújták a nagyobb rendezvényeket is. Szlovéniában 57-ről csütörtökre 82-re nőtt a fertőzöttek száma. Már volt olyan iskola, amit szerdán be kellett zárni, miután mind a kettőben találtak fertőzött tanárt.

Marjan Sarec leköszönő miniszterelnök sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy az Olaszországból, és az azokból az országokból érkező kamionokat, ahol felbukkant a vírus, nem engedik be az országba. Elsősorban gyümölcsök, zöldségek és élő állatok határokon túlnyúló kereskedelmére vonatkozik a kamionstop. Az olasz-szlovén határforgalmat is minimálisra csökkentik.

A kormány azt is tervezi, hogy az orvosok és nővérek szabadságát korlátozzák.

Iskolabezárások, komoly retorziók Romániában

Csütörtökön délután a román képviselőház elfogadta a javaslatot, amely szerint a munkaadók kötelesek fizetett szabadnapokat adni annak, akinek az iskolabezárás miatt otthon kell maradnia gyermekével, írta a Transindex.ro, amely szerint a döntést nagyon sok aggódó szülő várta, miután a koronavírus miatt bezártak az oktatási intézmények.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 7,78 százalékos THM-el, és havi 121 083 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,4% a THM; az MKB Banknál 8,59%; a CIB Banknál 8,63%,  a Takarékbanknál Banknál pedig 8,77%; míg az Erste Banknál 9,41%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hasonló esetként említi a törvény, amikor a szélsőséges időjárás miatt szüneteltetik az oktatást. A szabadnapok az egyik szülőnek járnak, aki erre az időszakra a fizetése 75 százalékét kapja, az összeg pedig nem haladhatja meg a bruttó átlagbér 75 százalékát. Azok jogosultak, akiknek 12 éven aluli gyermeke szerepel egy iskola nyilvántartásában.

Fogyatékkal élő gyerekek esetén a korhatár 18 év. A fizetett szabadságot a felügyeletet vállaló szülőknek (vagy gyámnak) kell kérvényeznie a munkaadójánál. Szükség lesz egy saját felelősségre megírt nyilatkozatra arra vonatkozólag, hogy a gyerekre kíván felügyelni, és ezt a nyilatkozatot mindkét szülőnek alá kell írnia (egyszülős családok esetén nyilván elég egy aláírás).

Romániában március 22-ig valamennyi közoktatási intézményben szünetel a tanítás, a legtöbb romániai egyetem is bezárta kapuit. A bukaresti és a megyeközpontokban működő állami intézmények kötelesek dolgozóiknak különböző munkakezdési időpontokat megjelölniük, hogy csökkentsék a tömegközlekedésben a zsúfoltságot és a vírus terjedésének kockázatát. A 99 főnél több dolgozóval rendelkező magánvállalatok számára egyelőre csak javasolták ezt az intézkedést.

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) a hónap végéig valamennyi bajnokságot felfüggesztett. 21 olyan személy ellen indult bűnügyi eljárás, akik egy fertőzött térségből hazatérve nem tartották be a házi karantén szabályait, két személynek pedig a betegséggel kapcsolatos hamis nyilatkozattétel miatt nyitottak bűnügyi dossziét - közölte csütörtökön a kormány által alapított stratégiai kommunikációs törzs az MTI tudósítása szerint.  A szigorú intézkedésekre azért volt szükség, mert az Olaszországból és más fertőzött térségekből hazatérők egy része nem vette komolyan a házi elkülönítésre vonatkozó szabályokat.

Lengyelországban meghalt az első beteg

Meghalt az első koronavírussal fertőzött beteg Lengyelországban, egy 57 éves nő Poznanban - jelentette be csütörtöki sajtóértekezletén a poznani főpolgármester-helyettes. A más súlyos betegségekben is szenvedő nő szervezetében elsőként mutatták ki a Nagy-lengyelországi vajdaságban a SARS-Cov-2 koronavírus jelenlétét. Már súlyos állapotban került kórházba. Korábban nem járt külföldön, de találkozott Olaszországból visszatérő kezelőorvosával.

Veszélyhelyzet kihirdetését harangozta be a koronavírus-járvány továbbterjedésének megelőzésére Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter csütörtöki varsói sajtóértekezletén. A politikus közölte, hogy még csütörtökön kihirdetik a lengyelországi veszélyhelyzetet, tekintettel arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet szerdán világjárványnak nyilvánította a Kínából terjedő Covid-19 koronavírus-járványt.

Lengyelországban csütörtök délelőttig 47 fertőzést regisztráltak, az előző naphoz képest 16-tal nőtt a fertőzöttek száma. Több mint 1200 fertőzött karanténban van, közülük 16-an az ellenőrzés során nem tartózkodtak otthonukban. A lengyel kormány csütörtöktől megelőző intézkedésként március 25-ig felfüggesztette az oktatást az alsó-, közép- és felsőfokú tanintézményekben egyaránt, bezártak a színházak, mozik, múzeumok is.

A házi karanténba helyezetteket szerda óta a rendőrség naponta ellenőrzi, hogy betartják-e az intézkedést. Az összes közúti, vasúti határátkelőhelyen, valamint a balti-tengeri kikötőkben egészségügyi ellenőrzést vezettek be.

Magyarország már korábban visszaállította az ellenőrzéseket a szlovén és az osztrák határon: az Olaszországból, Iránból, Dél-Koreából és Kínából érkezőket be sem engedik az országba - kivéve, ha magyar állampolgárokról van szó.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ismét zsebbe kell nyúlnia a magyar szülőknek: súlyos kiadás vár rájuk a következő hónapokban

Az infláció miatt a szülőknek a zsebpénz politikájukat is át kell gondolniuk, hiszen minden drágul, így bizony a zsebpénzt is emelni kellene.

Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

Rengeteg magyar kedvenc terméke tűnhet el a boltok polcairól: óriási a baj, ennek nem látni a végét

Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.

Lenullázhatja a magyar családokat a rezsiemelés: ide menekítsd a pénzed, amíg megteheted

Sokan a téltől félnek, mondván nehéz lesz kikalkulálni a megemelkedett rezsiárakat, de a lakásárak, albérlet árak is az egekben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. szeptember 30. péntek
Jeromos
39. hét
Szeptember 30.
Kutatók éjszakája
Szeptember 30.
A népmese napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Ingyenes régiós fórum a helyi kkv-knak szakértőkkel.
Megújuló energia workshop a Lakás kiállításon
3 napig ingyenesen a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON szeptember 23-25 között!
EZT OLVASTAD MÁR?