Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt a vidéki nagyvárosban, miután a település nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat.
Holnaptól szünetel a magyar felsőoktatás, jövő héten előrehozott tavaszi szünet lesz, utána pedig távoktatásra állnak át az intézmények. A kollégiumokat a hét végéig ki kell üríteni, az intézmények területére hallgatók nem léphetnek be. Nem tudni, hogy meddig marad a vészhelyzet, a BME-n augusztus 31-ig kitolták a tavaszi félévet.
Rektori szünetet rendeltek el a hazai egyetemeken csütörtökre és péntekre miután a kormányzat vészhelyzetet hirdetett a koronavírus miatt. Ezt követően a jövő héten tanítási szünet lesz a felsőoktatásban, előrehozzák a tavaszi szünetet.
Pénzre van szükséged? Nézz szét a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorában (x)
Az ELTE közleményében például az áll, hogy a hallgatók a rektori szünet kezdő időpontjától ellenkező rendelkezésig nem látogathatják az egyetem épületeit, valamennyi hallgatót távolmaradási kötelezettség terhel 2020. március 12-től.
Nem minden óra marad el a jövőben, legalábbis az ELTE szerint
Tehát kérdés, hogy mi lesz a katalógusos órákkal, gyakorlatokkal. Egy természettudományi karos hallgató a Pénzcentrumnak arról beszélt, hogy egyelőre ők sem tudnak többet, mint az egyetem közleménye, kérdéses, hogy mi lesz például a laborgyakorlatokkal, amelyek elég fontosak a tanrendjében. A kollégistáknak péntekig kell elhagyniuk a kollégiumokat, az ELTE annyiban engedékeny, hogy ha a magyar diákoknak nincs hová menniük, akkor méltányossági döntés alapján maradhatnak a szállásukon. A nemzetközi és külhoni hallgatók kollégiumi tartózkodása a továbbiakban is megengedett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A BME hosszabb távra számol
Kiadta tájékoztatóját a műszaki egyetem is, ahol hasonló időintervallumban lesz a tanítási szünet (ahogy az ország többi felsőoktatási intézményében is). Egyebek mellett a BME arról tájékoztatta a hallgatókat, hogy a leállás miatt
A kollégiumokat szintén ki kell üríteni, csak a külföldi diákok maradhatnak a szállásokon.
Döbbenetes hazai eredmények születtek: három generáció életét teheti tönkre ez a láthatatlan örökség
Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






