18 °C Budapest

Csalók lovagolják meg a koronavírus-pánikot: ne dőlj be, simán lehúznak

MTI
2020. március 2. 09:00

Kiberbűnözők lovagolják meg a koronavírus-pánikot, könnyen ráfázhat, aki bedől - figyelmeztet a szakember. Közben több zónára osztották Olaszországot, Kínában pedig javul a helyzet. Hírösszefoglaló.

Az elmúlt időszakban megszaporodtak a koronavírusra hivatkozó, a kiberbűnözők által küldött adathalász és zsarolóvírust tartalmazó e-mailek - közölte a Nemzeti Kibervédelmi Intézet szóvivője az M1 hétfői műsorában. Bor Olivér hangsúlyozta, hogy a bűnözők az emberek információéhségére alapozva, például az egyes országok egészségügyi minisztériumaira hivatkozva küldenek adathalász e-maileket

Például olyan információt kínálnak, hogy hol lehet szájmaszkot beszerezni, és érzékeny adatokat kérnek az információért cserébe a felhasználóktól - tette hozzá. A szóvivő arra kért mindenkit, hogy nézze meg a levelek feladóját, illetve ne kattintsanak rá a gyanús, általában szenzációt ígérő csatolmányokra.

Zónákra osztották Olaszországot

Országos szintű kormányrendelet váltja fel az eddigi helyi óvintézkedéseket az olasz kormány vasárnap esti bejelentése szerint, ennek alapján három zónára osztották fel Olaszországot a koronavírus-fertőzés elterjedésétől függően. Az úgynevezett vörös zónába tartoznak Lombardia és Veneto tartomány egy hete vesztegzár alá helyezett, a járvány által leginkább érintett térségei.

A sárga zóna Lombardia, Veneto többi részét és Emilia Romagna tartomány érinti. Itt március 8-ig meghosszabbították az oktatási intézmények zárva tartását, felfüggesztették a tömegrendezvényeket, az éttermekben is egy méteres távolságot kell betartani. Olaszország zöld zónához tartozó maradék részén fertőtlenítik az iskolákat, hivatalokat, tömegközlekedési eszközöket.

Az új koronavírussal megfertőződöttek száma Olaszországban vasárnap már átlépte az 1600-t, a betegek közül 34-en haltak meg. Kórházi kezelésre 639-en szorulnak, a többiek ugyan pozitívnak bizonyultak a koronavírus-teszten, de enyhe tüneteik vannak, vagy tünetmentesek.
A polgári védelmi hatóság legutolsó adataiban 83 gyógyult is szerepel.

A vesztegzár térségeiben 18 személy ellen tettek már feljelentést, mivel el akarták hagyni vagy be akartak lépni a karantén alá vont területre. Pénzbírságot vagy akár börtönbüntetést szabhatnak ki rájuk. Több amerikai légitársaság leállította milánói járatait, a török légitársaság felfüggesztette összes olaszországi járatát.

A Vatikán bejelentette, hogy őszre halasztották az Assisiben márciusra tervezett egyházi találkozót, amelyre Ferenc pápát is várták.

Velencében megtartják a koncerteket

Közönség nélkül tart meg két koncertet a La Fenice velencei operaház a koronavírus-járvány miatt Észak-Olaszországban a nyilvános rendezvényekre elrendelt tilalom miatt. Egy hétfői és keddi koncertet streamingszolgáltatásokon és az operaház Youtube-csatornáján lehet élőben követni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azt akarjuk, hogy a Fenicében továbbra is felcsendüljön muzsika a közönségnek. Ha a nézők nem jöhetnek hozzánk, mi megyünk hozzájuk

- mondta Fortunato Ortombina, az operaház főigazgatója. Hétfőn az ezer férőhelyes nagyteremben az operaház zenekarának vonósnégyese ad elő Beethoven- és Borogyin-műveket üres nézőtér előtt, kedden az Apolló-termekben tartanak koncertet Virgilio Boccardi, az egy éve elhunyt író, újságíró emlékére. A milánói La Scala továbbra is zárva tart a járvány miatt.

Javul a helyzet Kínában?

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság hétfőn közölt adatai szerint vasárnap éjfélig 202 új beteget diagnosztizáltak Kína szárazföldi részén, ahol az összes eddig jelentett fertőzött száma ezzel meghaladta a 80 ezret. Közülük immár több mint 44 ezren gyógyultak meg, és közel 33 ezren állnak még mindig kezelés alatt. A súlyos állapotban lévő páciensek száma vasárnap éjfélig 7110 volt Kína-szerte. Országosan további 715 fertőzésgyanús esetet tartanak számon. Újabb 42 elhunyttal a halálos áldozatok száma Kína szárazföldi részén elérte a 2912-t.

A napi új fertőzöttek száma Kínában utoljára január 23-án volt 300 alatt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány január 23. és február 2. között már tetőzött az országban.

A számok alapján a járvány mostanra túlnyomórészt a kiindulópontjának számító, közép-kínai Vuhan városára korlátozódik, az új esetek közül ugyanis 193-at jelentettek Hupej tartomány székhelyéről, és csupán hatot a tartományon kívülről, Kína egyéb területeiről. A napi halálozások közül 32 eset történt Vuhanban. A Kínában diagnosztizált összes fertőzés közül több mint 49 ezret a 11 milliós városban észleltek, vagyis az esetek több mint 60 százaléka Vuhanra korlátozódik.

Dél-Koreából szintén vasárnap éjfélig 476 új esetről számoltak be, vagyis több mint kétszer annyi új megbetegedés történt egy nap alatt, mint Kínában. Az összes fertőzött száma Dél-Koreában ezzel 4212-re nőtt, és meghaladta azoknak a betegeknek a számát, akiket Hupej tartománynak a járvány által második leginkább sújtott városában tartanak nyilván. A Vuhantól észak-nyugatra fekvő, mintegy 9 milliós Hsziaokanból eddig 3518 fertőzöttről számoltak be. A városban 120 ember halt bele a betegségbe, és vasárnap éjfélig 2397-en gyógyultak fel.

Miközben Kínában a járvány megfékezésére tett óvintézkedések a hivatalos adatok alapján hatékonynak bizonyultak, az ország a múlt héten szigorúbb ellenőrzéseket vezetett be a külföldről érkező utazókra vonatkozóan annak érdekében, hogy kiküszöbölhessék a vírus ismételt "behozatalát". Az országban több helyről adtak számot ilyen esetekről. Pekingben vasárnap két fiatal férfit diagnosztizáltak a betegséggel, akik Moszkván keresztül Iránból utaztak a kínai fővárosba. A dél-kínai Kuangtung tartományban egy, a kínai szárazföldet Londonból Hongkongon át megközelítő férfinél mutatták ki a fertőzést. A kelet-kínai Csöcsiang tartományban pedig egy Olaszországból érkező utas betegedett meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem