A Belügyminisztérium február közepén benyújtott törvénytervezete szerint a jövőben gyógyszerészek és szakápolók is jogosultságot kapnának az elektronikus vényírásra.
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ visszautasítja az orvosai túlmunkájának kifizetéséről szóló, a sajtóban megjelent információkat. A Népszava tegnap írt arról, hogy az orvosok felmondták az önkéntes túlóráról szóló szeriződést, mivel nem kapják meg az azzal kapcsolatos túlórapénzüket.
Tegnap mi is átvettük a Népszava információit, miszerint a Honvédkórház menedzsmentje júniusban megvonta az önkéntes túlmunkáért adható juttatást, így az orvosok bére jelentősen csökkent. A lap azt írta, volt, aki 100 ezer forinttal kapott kevesebbet. Miután az érintett traumatológus és aneszteziológus szakorvosai nem tudtak megegyezni a munkáltatóval, fölmondták az önkéntes túlmunka szerződéseiket Emiatt szeptembertől az előre tervezett műtétekből a korábbinál biztosan kevesebb lesz, és a sürgősségin is tovább romolhat a helyzet, mert az elmúlt hetekben tízen, az orvosok harmada távozott onnan a túlzott terhelésre hivatkozva.
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ viszont azt közölte csütörtök este, hogy a "Honvédkórház az elmúlt időszakban nem tett mást, mint érvényt szerzett a jogszabályi előírásoknak, amelynek nyomán egyeztetések zajlottak és jelenleg is zajlanak a munkavállalók és a vezetőség között az úgynevezett önkéntes túlmunkával kapcsolatban. (...) a Honvédkórház Sürgősségi Centrumában nem mondott fel egyetlen orvos sem, a biztonságos betegellátáshoz szükséges orvosi létszám rendelkezésre áll". Ezen túl azt is közölték, hogy a "kórház vezetése minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a szükséges orvosi létszám és a technikai feltételek mindenkor rendelkezésre álljanak".
A Honvédkórház közleményében azt is jelezte, hogy a "juttatásokat a mindenkori hatályos jogszabályok betartásával a dolgozói részére - legyen szó az elrendelt vagy az önként vállalt túlórákról - az MH Egészségügyi Központ (Honvédkórház) továbbra is pontosan kifizeti, mint ahogyan azt eddig is tette".
Borítókép forrása: MTVA / Bizományosi / Róka László
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







