14 °C Budapest

Sok allergiás nem is sejti, hogy igazából depressziós

2017. március 5. 11:33

A nappalok hosszabbodásával, a napsütéses órák számának növekedésével, legkésőbb május elejére spontán megszűnik a fényhiány okozta téli depresszió. A tavaszi vagy őszi depresszió azonban többeket érint - hívta fel a figyelmet Rihmer Zoltán Széchenyi-díjas pszichiáter, a Magyar Tudományos Akadémia Elméleti Orvostudományi Bizottságának tagja.

"A téli depresszió spontán szűnik meg, amikor jön a tavasz" - mondta el az InfoRádiónak Rihmer Zoltán. A szakember hozzátette, nem mindenkinél március első napjaiban, heteiben múlik el, van, akinél áprilisban vagy legkésőbb május elején, amikor már tartósan megjön a jó idő, a "benapozott órák" száma már lényegesen nagyobb. A Széchenyi-díjas pszichiáter jelezte, a depresszió időszakonként jön, ritkán krónikus, tartós és sokszor évszakhoz kötött.

A téli depresszió a betegek 10-12 százalékát érinti, 20-30 százalékuknak tavasszal és ősszel, az évszak változásával összefüggően érkezik, nagyon ritka a nyári, és vannak betegek, akiknél összevissza, tehát nincs évszakhoz kötöttsége.

A tavaszi depresszió sokszor átfedésben van a tavaszi fáradtsággal - tette hozzá a Magyar Tudományos Akadémia Elméleti Orvostudományi Bizottságának tagja.

Sokszor a tavaszi fáradtság a tavaszi depresszió enyhe jele. A depresszió klasszikus tünete az erőtlenség, fáradtság, allergia.

Napfény és mediterrán étrend

Rihmer Zoltán hozzátette, bizonyos vitaminok hiányában az agyban zajló folyamatok vezethetnek depresszióhoz.

Bizonyos depresszióformákban a megfelelő folsavbevitel például javítja az állapotot. Így van ez az omega-3 zsírsavval és a triptofánnal is, amelyek a szerotonint termelést segítik, ami pedig a megfelelően működő hangulati élethez szükséges.

A Széchenyi-díjas pszichiáter kiemelte, nagy jelentősége van az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásnak, olyannyira hogy a mediterrán diéta jelentős mértékben véd a depresszió ellen, de egyébként a magas vérnyomás ellen is.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem