A 16 évesek választójoga nem példa nélküli Európában. Ausztriában 2007 óta minden országos, tartományi és önkormányzati választáson voksolhatnak a 16–17 évesek.
20-30 százalékkal emelkedett tavaly a betegforgalom több magánegészségügyi szolgáltatónál - írja a Világgazdaság.
A Dr. Rose magánklinika gyorsuló növekedésről számolt be a lapnak. Míg 2015-ben 1100 műtétet végeztek, 2016-ban már több mint 1300-at. De nemcsak a fekvőbeteg-, hanem a járóbeteg részlegen is növekedett a forgalom.
A Swiss Medicalnál is jelentős volt a növekedés: tavaly országszerte 250 ezer vizsgálatot végeztek, vagyis 32 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A magánegészségügyi cégek szerint évről évre nő az igény a szolgáltatásaik iránt, ami részben az állami ellátórendszer nehézkességével, például a hosszú várólistákkal magyarázható.
Ezek mellett növekszik az emberek egészség tudta is: egyre több szűrővizsgálatra járunk. Pedig az árak magasak: a Swiss Medicalnél 15-18 ezer forintba kerül egy átlagos szakorvosi vizsgálat, a Dr. Rose-nál 32 ezerbe.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







