A károsultak szerint már 170 millió forintnál is nagyobb lehet az utasok összesített kára.
Sokan csak egy könnyű kis betegségként kezelik az influenzát, pedig gyakran okoz szövődményeket, ami a legyengült vagy idős emberek számra akár végzetes is lehet. Az elmúlt 5-6 szezonhoz képest sokkal korábban érkezett Európába az influenzavírus. A figyelőszolgálat adatai szerint pedig már hazánkban is elkezdődött a járvány.
A korábbi tapasztalatokhoz képest idén jóval korábban érkezett meg az influenza vírus Európába. Már a 46. héten, azaz november elején voltak olyan európai országok, ahol megkezdődött a vírus cirkulációja - mondta Molnár Zsuzsanna az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályának epidemiológus főorvosa az M1 aktuális csatornán pénteken.
Magyarországon jellemzően december végén, az ünnepek alatt szokott lenni egy mélypont, majd általában hétről hétre nő a megbetegedések száma. Idén azonban az 52. heti mélypont után az első héten megduplázódott a betegek száma. A legtöbb megbetegedést Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyében regisztrálták.
Hogyan védekezhetünk?
Az influenza megelőzésének a leghatékonyabb eszköze a védőoltás, melynek beadatásával nem csak magunkat, de a környezetünkben élőket is megvédhetjük. De a fertőzés esélye csökkenthető, ha elkerüljük a zsúfolt helyeket és betartjuk az általános személyi higiénés szabályokat, ezek a következők:
- Köhögéskor, vagy tüsszentéskor tartsunk zsebkendőt a szánk, orrunk eléHasználat után a zsebkendőt dobjuk ki
- Gyakran mossunk kezet meleg vízzel és szappannal
- Influenzajárvány idején kerüljük a szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszi)
- Szellőztessünk gyakran
- Rendszeresen tisztítsuk a gyakran használt, megérintett tárgyainkat
- Amennyiben az influenza tüneteit észleljük, maradjunk otthon
Egyre kevesebben oltatják be magukat
Évről évre csökken azok száma, akik beoltatják magukat az influenza ellen, tavaly már csak kevesebb mint 800 ezer ember élt a lehetőséggel. Az idei adatokat most összesítik, január végén tudják megmondani, hányan oltatták be magukat ebben a szezonban - tette hozzá Molnár Zsuzsa.
Kiknek jár ingyenesen a védőoltás?
A fokozottan veszélyeztetett csoportba tartozók kapják térítésmentesen az influenza elleni védőoltást.
- válaszolta korábbi megkeresésünkre az ÁNTSZ.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Azok pedig, akik nem tartoznak egyik veszélyeztetett csoportba sem, recept ellenében bármelyik gyógyszertárban megvásárolhatják a védőoltást, . Amelyért idén is körülbelül 2-4 ezer forint körül kell fizetnünk.
Hogyan ismerhetjük fel?
A főorvos elmondta, az influenza jellemzően hirtelen kezdődő betegség, ami lázzal, torokfájással, száraz köhögéssel és izomfájdalommal jár, utóbbi az egyik legbiztosabb tünet. Magas láz esetén a legfontosabb az ágynyugalom és a folyadékpótlás, nem érdemes azonnal orvoshoz menni. Ha azonban súlyosbodnak a tünetek és nem csillapodik a láz, akkor feltétlenül keressék fel a háziorvost - tanácsolta Molnár Zsuzsanna.
Kitért arra is, hogy az influenza kaput tud nyitni a különböző bakteriális fertőzéseknek, leggyakoribb szövődményei a melléküreg gyulladás, a középfül gyulladás, illetve a bakteriális tüdőgyulladás. A szövődményeknek leginkább a valamilyen alapbetegségben, például asztmában szenvedők vannak kitéve - fűzte hozzá.
Érdemes még beadatni a védőoltást?
Sokan azt gondolják, ilyenkor már nem szabad beadatni a védőoltást, pedig maga a vakcina nem gyengíti le az ember szervezetét, hiszen az oltóanyag nem élő influenza vírust tartalmaz. Az influenza oltás beadását követően nincs nagyobb reakció, mint egy egyszerű izomba beadott egyéb injekció esetében.
- válaszolta korábban a Pénzcentrum megkeresésére Dr. Jankovics István, az OEK főorvosa.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








