14 °C Budapest

Népbetegség: ezért fáj annyira a derekad!

2016. december 11. 11:06

A mozgásszegény életmód és a feldolgozatlan lelki probléma is állhat a deréktáji fájdalom hátterében - mondta az InfoRádiónak Bálint Géza, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet reumatológus főorvosa, a WHO Mozgásszervi Egészség Világszövetségének koordinátora.

"A derékfájás az ENSZ egészségügyi bizottságának felmérése szerint 630 millió embert érint minden pillanatban. A felnőtt népesség 80-90 százaléka szenved legalább egy hétig tartó, aktivitáscsökkenéssel járó derékfájásban. A fizikai aktivitás csökkenésének leggyakoribb oka 45 év alatt a derékfájás" - ismertette a probléma gyakoriságát Bálint Géza.

A gerincünk nem alkalmazkodott még teljesen a függőleges terheléshez, az üléshez pedig még kevésbé. A fájdalom alapvető oka, hogy az ülés nagyobb terhet ró például a legalsó porckorongra, mint az állás

- mondta az ORFI reumatológus főorvosa.

Bálint Géza elmondta, hogy rengeteg olyan tényező, rossz szokás van, amit ki lehetne küszöbölni. Nagyon fontos például, hogy úgy ültessük a kisgyereket, hogy a lába meg tudjon támaszkodni, mert ha lóg a lába, akkor előre görbülő gerinccel ül.

"Nagyon fontos a mozgás, mert a tétlenség nagyon kedvez a derékfájás kialakulásának, a közepes fizikai aktivitás kimondottan jót tesz. Kiderült, hogy akik szépen, egyenesen ültek, szinte mozdulatlanul a széken, közöttük sokkal több volt a derékfájós, mint akik fészkelődtek ülés közben" - közölte az ORFI reumatológus főorvosa.

A derékfájós embereknek tulajdonképpen módjával minden mozgásforma jó.

A reumatológus főorvos szerint az úszás az egyik legjobb mozgásforma. A legjobb a hátúszás, de a gyorsúszás is jó. A mellúszás akkor megfelelő, ha úszás közben beletesszük a fejünket a vízbe. Ellenkező esetben ugyanis túl nagy homorulat alakul ki a deréktájon, ami nem tesz jót.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kocogás, futás is ajánlható. Ugyanúgy, ahogy a térdfájósoknál, a térdkopásban szenvedőknél is kimutatták, hogy a futás nem tesz rosszat, sőt, náluk a nem futókhoz képest a kopás lassabban halad előre a legsúlyosabb kopásban szenvedőket kivéve. Betonon, aszfalton viszont nem szabad futni, csak rugalmas talajon

- tanácsolta Bálint Géza.

Az ORFI reumatológus főorvosa hangsúlyozta: külön gondot kellene fordítani arra, hogy a gerincvédő tornát megtanuljuk gyógytornásztól, erre fitnesz centrumokban is van lehetőség.

"Még egy nagyon nagy rizikója van a derékfájásnak a modern világban, amire nem szokták felhívni a figyelmet, ez a dohányzás. A dohányzás rendkívül nagy mértékben befolyásolja a csigolyák közti porckorong sejtjeinek anyagcseréjét. A dohányzás kimondottan sok veszélyt tartogat nemcsak a tüdő, hanem a gerinc számára is" - hangsúlyozta az ORFI reumatológus főorvosa.

NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 4. péntek
Ferenc
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?