Kivonta a forgalomból a Tavneos elnevezésű gyógyszert a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Lassan, de biztosan Magyarországra is megérkezik az influenzajárvány. Az ÁNTSZ felhívja a figyelmet: még mindig nem késő beadatni az oltást.
Egyre több európai ország számol be kiterjedt influenzajárványról, Magyarországon egyelőre lassan terjed a vírus - derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentéséből.
Mindeközben az ECDC-nek már kilenc ország adott jelentést földrajzilag kiterjed influenzajárványról: Norvégia, Svédország, Finnország, Észtország, Írország, Hollandia, Portugália, Görögország, valamint a szomszédos Szlovénia.
Az ECDC és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közös jelentésében azt állapította meg, hogy a 2015/2016-os influenza szezonból eddig eltelt időben a fertőzések kétharmadáért az influenza A (H1N1) vírus volt felelős.
A védőoltást még mindig érdemes beadatni
Az ÁNTSZ felhívta a figyelmet, hogy a védőoltás hatékony védelmet nyújthat a kellemetlen tüneteket okozó, súlyos, vagy akár halálos szövődményekkel járó betegség ellen. A védőoltást még mindig érdemes beadatni, a védettség ugyanis 10-14 nap alatt kialakul, így aki most kéri az oltást, annak szervezetében a járvány idejére már kialakulhat a védettség - fejtette ki az közleményében az ÁNTSZ.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







