Visszavette a vezetést az EV-szegmens: az elektromos autók lettek a legdrágábbak, miközben nő az árkülönbség a hibridekkel.
Miközben a kormány 178 új mentőautót ígér, arról kevés szó esik, hogy a mentőszolgálat 120 kocsija januárban leáll - írja a Népszava.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a minap egy sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy hamarosan 178 új autót kap az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), így az ország területének 90 százakán negyed órán belül megérkezik majd a mentő.
A Népszava információi szerint azonban az új kocsikat decemberben kezdik majd el gyártani, ráadásul eközben 120 mentőkocsi januárban leáll, ezeket ki kell vonni a betegszállításból, hiszen betöltik a 13. évet.
A lap azt írja, hogy már ma is komoly gondok vannak az OMSZ-nél, hiszen nincs elég szakember, a túlóraszabályok miatt pedig azok sem vállalhatnak túlmunkát, akik nem hagyták ott a céget. Így a kocsik állnak, vagy orvos nélkül, kizárólag mentőápolókkal indulnak a betegekért, akikhez - állapottól függően - utólag hívják ki az orvosokkal "felszerelt" rohamkocsikat.
Mindez Budapesten is problémát jelent, nemhogy vidéken, ahol esetenként 50-60 kilóméterről kell "utánhívni", így általában fél óránál többet kell várni az orvosra. De a - mentősök szerint "luxushelyzetben" lévő - fővárosban sem sokkal jobb a helyzet: a 13 mentőállomásból mindössze 5-ről indulnak orvosokkal ellátott rohamkocsik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







