Az ukrán 3. hadtest Vivaldi hadműveletének három szakaszában mintegy 250 orosz katonát és tisztet ejtettek foglyul Doneck megye északi részén.
Egy magát tisztiorvosnak kiadó férfi próbált meg pénzt kicsalni vállalkozóktól, azt ígérte, hogy pénz fejében nem folytat ellenőrzést az adott vendéglátóhelyen. A rendőrség nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
A férfi dr. Nagy Attilának adta ki magát, ilyen néven azonban tisztiorvos nincs alkalmazásban sem az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnál, sem a fővárosi és megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szerveinél, továbbá a járási hivatalok népegészségügyi intézeteinél sem - írta az ÁNTSZ.
A tisztiorvosi szolgálat felhívja a figyelmet, hogy a tisztiorvosok és felügyelők személyi igazolvánnyal együtt érvényes hatósági igazolvánnyal vagy megbízólevéllel tudják igazolni magukat. Ha valakinek kétsége lenne afelől, hogy az ÁNTSZ-re, illetve az egészségügyi hatóságra hivatkozva jogosult-e vizsgálatot végezni a megjelent személy, az említett dokumentumok felmutatását kérheti, ehhez az ellenőrzöttnek joga van.
Az ÁNTSZ kéri, aki az ÁNTSZ nevével való visszaélést tapasztal, jelentse a rendőrségen, illetve a népegészségügyi szakigazgatási szervnél.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







