12 °C Budapest

Havi ötezerért már nem éri meg a devizahitelt választani

Pénzcentrum
2010. április 23. 14:45

Az új kormánynak a korábbinál nagyobb hangsúlyt kell fektetnie az adókedvezményekre a lakáshoz jutás feltételeinek javításában - fejtette ki véleményét a Portfolio.hu-nak Füzes Sándor, az AXA Bank magyarországi vezérigazgatója, igazat adva azoknak, akik a forinthitelezésben látják a közeljövőt. Füzes Sándor meghívott előadója a Portfolio.hu május 5-én megrendezésre kerülő Jelzáloghitelezés és Lakásfinanszírozás Magyarországon 2010. c. konferenciájának.


Portfolio.hu: A választások eredményének fényében milyen lakáspolitikára számít az új kormánytól, és milyen konkrét lépésekre volna szükség Ön szerint a lakáspiacon?

Füzes Sándor: Az előzetes nyilatkozatok alapján sejthető, hogy az új kormánynak szívügye lesz a lakástámogatási rendszer korábbi mértékének visszaállítása, a korábbi tapasztalatok figyelembe vétele mellett. Mindenképpen igazságosabb rendszer kialakítása volna célszerű, amelyben egyaránt szerepet kapnak a vissza nem térítendő közvetlen és/vagy kamattámogatások, valamint a korábbinál nagyobb hangsúly helyeződik az adókedvezményekre. Továbbá az új lakások vásárlásán és építésén túl lehetőséget kellene biztosítani a meglévő lakások energiatakarékos korszerűsítésének támogatására is, ahogyan az a fejlett európai országokban, már évek óta működik.

P.: Egyetért azzal a vélekedéssel, miszerint a forinthitelezésé rövid- és középtávon a jövő?

FS.: Mindenképpen! Az alacsony forint kamatok bebizonyították, hogy a forinthitelezés is lehet versenyképes, még akkor is, ha a deviza alapú hitelek törlesztő részletei még mindig alacsonyabbak. Úgy tapasztaltuk, hogy nagyjából havi 5.000 Ft körül alakul egy átlagos kölcsönösszeg esetében az a különbözet, amiért még megéri az ügyfeleknek a magasabb törlesztő részletű, de kiszámíthatóbb és alacsonyabb kockázatú forint terméket választani.


P.: Mi tette lehetővé, hogy számos versenytársától eltérően nem mondott le az AXA az új frankhitelek nyújtásáról?

FS.: Az AXA azon kevés pénzintézetek egyike, amelyik a válságban is úgy gondolta, hogy a svájci frank alapú hitel megfontolt döntést követően továbbra is jó választás lehet az ügyfeleknek. A teljes futamidőt alapul véve még a magas árfolyamkilengések és a kamatemelkedések ellenére is jobban jártak a korábban svájci frankban eladósodott ügyfelek, mintha ugyanazt az összeget forintban vették volna föl.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

P.: A bankok többsége által elfogadott Magatartási Kódexhez az AXA nem csatlakozott. Hogy működik az AXA alternatív magatartási kódexe?

FS.: Az AXA Kódex hozzáférhető az AXA honlapján, tehát ily módon mindenki számára elérhető. A kormány által kezdeményezett Kódex maghatározó része bekerült a különböző törvényekbe. Az AXA Kódex legalább ezzel megegyező védelmet nyújt az ügyfeleink részére és az eddigi tapasztalatok alapján ügyfeleink és potenciális ügyfeleink elfogadták az AXA Kódexet. Nem tekintjük az AXA Kódexet véglegesnek, folyamatosan arra fogunk törekedni, ami üzleti filozófiánk, hogy az ügyfeleink a legmagasabb védettség mellett igazságos és méltányos kapcsolatban legyenek az AXA-val. Ennek érdekében folyamatosan fogjuk javítani a benne foglalt garanciákat.


Füzes Sándor meghívott előadója a Portfolio.hu május 5-én megrendezésre kerülő Jelzáloghitelezés és Lakásfinanszírozás Magyarországon 2010. c. konferenciájának.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 30. 11:31
Egy olasz médiakutató intézet vizsgálta az Euronews magyar kampányanyagait, és Kert Attila közlése s...
Holdblog  |  2026. április 30. 10:18
Mintha újra lejátszaná önmagát a történelem: a Bitcoin 2021 és 2025 végén is csúcsra tört, majd hóna...
Bankmonitor  |  2026. április 30. 08:52
Sokan halogatják, vagy végleg elvetik az egyéni életbiztosítás megkötését, mert félnek az orvosi viz...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 30. 08:21
A TBSZ piac legfrissebb szereplője, a Lightyear újabb terméket dobott piacra. Mivel van egy affiliat...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem