14 °C Budapest

Óriási nemzetközi hitelt kap Románia (2.)

2009. március 10. 09:12

Románia 20 milliárd euró (25.3 milliárd dollár) értékű pénzügyi segítséget kaphat a Nemzetközi Valutaalap vezetésével - értesült a Financial Times az ügyöz közeli forrásokból. Az előzetes becslések 5-10 milliárd euróról szóltak. Az Európai Bizottság pénzügyi biztosa, Joaquín Almunia már tegnap este bejelentette, hogy az EU tárgyalásokat kezd Romániával a segítségnyújtásról.

A Financial Times információi szerint a román kormányzat és a Valutaalap már múlt héten Washingtonban megállapodott a "mentőcsomag" alapvető paramétereiben.

A Nemzetközi Valutaalap hétfőn közleményben tudatta, hogy március 11-25-ig Bukarestben tartózkodik majd az IMF delegációja, hogy egy esetleges technikai és pénzügyi támogatásról tárgyaljanak. A közlemény kiemelte, hogy a multilaterális pénzügyi segítségnyújtásban szerepet kap az Európai Unió, a Világbank és más intézmények is.

A londoni üzleti napilap forrásai szerint az egyezség időt ad Romániának a megfelelő intézkedések végrehajtására. Az előzetes becslések 5-10 milliárd eurós összeggel számoltak.


Az FT-nek nyilatkozó illetékes hozzátette, hogy a nemzetközi hitel futamideje meghaladja a Magyarországnak esetében tapasztalt 17 hónapot.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Liviu Voinea, a Group for Applied Economics bukaresti közgazdásza az IMF-hitellel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy Romániának szüksége van erre, mivel a hitel segítségével a 4%-os GDP-arányos költségvetési deficitnél nagyobb hiányt engedhetne meg magának. A kiadások további vágásával csak még mélyebb lenne a recesszió - tette hozzá a szakértő.

A kormányzat jelenleg 2%-os idei hiánnyal számol.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem