12 °C Budapest

Nyilvánosak az IMF hitelkeret feltételei

Pénzcentrum
2008. november 11. 14:44

Minden részletében nyilvánosak azok a feltételek, amelyekkel a Nemzetközi Valutaalap Magyarországnak hitelkeretet biztosít.

Az IMF-hitel feltételeit az a szándéklevél tartalmazza, amely a Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank és az IMF honlapján is megtekinthető.
Abban a kérdésben, hogy miként alakul a kölcsön kamata, szintén eligazítást nyújt az IMF hivatalos honlapja. Az árazás valamennyi ország számára azonos, a hitelkeretet az IMF ugyanazon általános feltételekkel nyújtja Magyarország számára, amelyekkel bármely országnak adna ilyen kölcsönt.

A hitelkeret megnyitásához nincsen szükség szerződéskötésre. Az ezt célzó eljárás azzal indul, hogy a kérelmező ország pénzügyminisztere és jegybankjának elnöke szándéklevelet küld az IMF igazgatótanácsának. Ebben azt vázolják, milyen gazdaságpolitikai célok megvalósításáért folyamodik hitelhez az ország.

Az IMF igazgatótanácsa a levélben foglaltak elfogadása esetén a kért hitelt külön szerződéskötés nélkül biztosítja a kérelmezőnek az előre meghatározott, valamennyi országra érvényes kamattal.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
Holdblog  |  2026. október 16. 10:28
A fontos bejelentések podcastja: Viktor bejelentette, mit kell termeszteni a magyar kertekben, Dani...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?