Hiába rakétázik a forint árfolyama, csúnya feketeleves várja azokat, akik így fektetik be a pénzüket
A cseh korona és a lengyel zloty árfolyama az elmúlt négy évben alig változott az euróhoz képest.
Jelentősen csökkent a devizahitelek iránti érdeklődés a szolgáltatás júniusi szigorítása óta, a jelzálogbejegyzés korlátozásával pedig akár teljesen befagyhat a piac a kereskedelmi bankok szerint, amelyek közül eddig csak az AXA Bank jelentette be, hogy július 16-i hatállyal felhagy a devizahitelezéssel Magyarországon, a többiek egyelőre a részleteket várják.
Az AXA azokra a közelmúltban történt jogszabályi változásokra reagálva hozta meg döntését, amelyek - véleménye szerint - gyakorlatilag befagyasztották a devizahitelezési piacot. A bank nem zárta ki, hogy újraindítja az euróhitelezést, ha a szabályozás "egészséges hatósági keretrendszert biztosít" a védett euróhitelek számára. Az AXA magyar fiókja a hitelek többségét már ma is forintban folyósítja.
A piacot visszavető törvényi változások közé tartozik, hogy március 1-től korlátozták a figyelembe vehető hitelbiztosítéki értéket a nyújtható hitelösszeg meghatározásánál és a június 11-től életbelépett jövedelemkorlátok szűkítik a nyújtható hitel volumenét. A bank szerint a tervezett deviza alapú jelzálogjog bejegyzésének a megtiltása, tovább erodálhatja az amúgy is csökkenő jelzálogalapú lakossági finanszírozást.
A K&H az MTI kérdésére emlékeztetett arra, hogy 2008. november 17-i hatállyal függesztette fel a svájci frank alapú hitelezést, jelenleg euró- és forinthiteleket kínál, de középtávon a forinthitelek térnyerésére számít.
Az OTP Bank is csak forintban és euróban folyósít már lakossági hiteleket, és a bank tájékoztatása szerint: kiegyensúlyozott eszköz-forrás menedzsmentjének köszönhetően rendelkezik az ehhez szükséges forrásokkal.
A hitelfolyósításból leszűrhető tapasztalatok igazolják az OTP várakozásait: 2010-ben a hitelkereslet a csökkenő kamatkülönbözet és a devizahitelekre vonatkozó szabályozás miatt tovább tolódik a forinthitelek irányába. Áprilisban a lakás- és jelzálog típusú hitelek 70 százalékát forintban vették fel az ügyfelek, miközben néhány éve még a kölcsönök 90 százaléka devizaalapú hitel volt - ismerteti az OTP.
Az elmúlt években az eltérő külső kamatkörnyezet miatt versenyképtelenek voltak a forinthitelek, sőt még a kamattámogatott forinthitelek előnye is elolvadt, főként a jogszabályváltozások következtében. Jelentős különbség volt a forint- és devizahitelek törlesztőrészletei között, de ez ma már jóval kisebb: az OTP Bank legjobb ajánlatainál csak nyolc százalék a különbség a devizahitelek javára.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Erste Bank jelenleg nem tervezi a devizahitelek megszüntetését, de figyeli, hogy milyen hatással lesz a piacra a június 11-én életbe lépett kormányrendelet. Már ma is az tapasztalható, hogy a szigorítás miatt szinte kizárólag forint alapú hitelt vesznek fel a bank ügyfelei.
Március elsejétől léptek hatályba "a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról" szóló (köznyelven: devizahiteleket korlátozó) kormányrendelet azon passzusai, amelyek maximálják a hitel/fedezet arányt. A hitelezhetőségi limiteket pedig június 11-től kell alkalmazni.
Az új szabályok szerint a forinthiteleknél a kihelyezett hitel nem haladhatja meg a fedezetként felajánlott ingatlan értékének 75, euróhitel esetében 60, más devizahitel esetében pedig 45 százalékát. Pénzügyi lízing esetén a hitel/fedezet arány legfeljebb 80, 65, illetve 50 százalék lehet.
A gépjárművásárláshoz nyújtott hitel futamideje nem lehet hosszabb 84 hónapnál. Forinthitel esetében a hitel összege nem haladhatja meg a gépjármű piaci értékének 75 százalékát, euróhitel esetében a 60 százalékát, egyéb deviza esetében pedig a 45 százalékát. Pénzügyi lízing esetén az arányok: 80, 65, illetve 50 százalék.
A cseh korona és a lengyel zloty árfolyama az elmúlt négy évben alig változott az euróhoz képest.
A korábbi slágertermék, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a pénzromlás drasztikus lassulásával elvesztette versenyképességét.
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít


