16 °C Budapest

Vonattal utazol? Figyelj, fontos változások léptek életbe!

2010. június 16. 05:22

Június elsejétől több érdekes változás is életbe lépett a magyar vasúti személyszállításban. Eddig például az utasok a pénztárakban azonnal visszakapták az InterCity pótjegy árát, ha késett a vonat. Júniustól azonban az ilyen igényt az ügyfélszolgálatnak kell címezni, és elbírálás után, 30 napon belül fizethet a MÁV-Start. Ráadásul az eddigi 15 helyett 30 perc késés után jár a kártérítés.

Az új üzletszabályzat vonatkozó rendelkezései alapján az utasok számára kedvezőbb átalány-kártérítési rendszer lép életbe: a feláras vonatok késésekor nemcsak a pót- és helyjegy árának, hanem a teljes (pót- és helyjegy árával növelt) menetjegy árának - 30 és 119 perc közötti késés esetén - a késett vonatra eső részének 25 %-a, - a 120 percet elérő vagy azt meghaladó késés esetén pedig az 50 %-a jár vissza az érintett utasok számára a benyújtott igények alapján. A MÁV-START szerint régóta várt, utasbarát módosításként lép életbe ezen visszatérítési rendszer kiterjesztése a bérlettel vagy bérlet jellegű más jeggyel, igazolvánnyal történő utazásokra is. Ennek alapja az ugyanazon viszonylatra érvényes teljes árú - tanuló bérletnél 90%-os mérséklésű - egy útra szóló menetjegy ára.

 

Mi alapján módosul?
A MÁV-START Zrt. üzletszabályzata tartalmazza a vasúti személyszállítási szerződés általános feltételeit mind az utasok, mind pedig a MÁV-START Zrt. tekintetében. Az üzletszabályzatot a 1371/2007/EK számú európai parlamenti és tanácsi rendelet (az ún. utasjogi rendelet), a vasúti közlekedést szabályozó 271/2009. (XII.1.) kormányrendelet és az utasok észrevételei alapján módosítja a személyszállító vasúttársaság a Nemzeti Közlekedési Hatóság jóváhagyásával 2010. június 1-jétől.

Miért kedvezőbb, ha nem 15, hanem 30 perc késés után fizetnek?

A MÁV-START Zrt. a Pénzcentrumot úgy tájékoztatta: az utasjogi rendelet életbelépését megelőzően az utasok a 15 percet meghaladó késés esetén csak a pót- és/vagy helyjegy árának visszatérítésére voltak jogosultak, a menetjegy árának 25 illetve 50 %-ára nem. Az utasjogi rendelet életbelépésével a feláras vonatok 30 percet meghaladó késésekor nemcsak a pót- és/vagy helyjegy árának, hanem a teljes (pót- és helyjegy árával növelt) menetjegy árának - 30 és 119 perc közötti késés esetén - a késett vonatra eső részének 25 %-a, - a 120 percet elérő vagy azt meghaladó késés esetén pedig az 50 %-a jár vissza az érintett utasok számára a benyújtott igények alapján. Ez az összeg a megtett kilométer alapján akár több ezer forintos visszatérítést is jelenthet, míg az eddig visszatérített összeg maximum 390 Ft (pótjegy) vagy 520 Forint (pót és helyjegy) volt.

A visszatérítési rendszer június 1-jéig a 15 percet meghaladó késések esetében lépett életbe, így erről készült nyilvántartás, amely szerint a tavalyi év során az összes leközlekedett InterCity vonatok 11,4 %-a késett 15 percen túl.

A nemzetközi forgalomban utazók kártérítésre a vonat legalább 60 perces késése esetén jogosultak, esetükben a kártérítési rendszer a belföldihez hasonló. Az utas az átalány-kártérítési igényét bármely pénztárnál benyújthatja, és az ügyfélszolgálat gondoskodik a jogos igények 30 napon belüli kielégítéséről.

További változás, hogy a hivatkozott jogszabályokkal összhangban a belföldi forgalomban közlekedő, feláras vonatoknál megszűnik a 15 perc késés utáni - eddig a pénztárakban igényelt és kifizetett - visszatérítés. Azaz ezentúl nem lehet odamenni a pénztárhoz, hogy megkapjuk a késés miatti kártérítést, hanem külön kell azt igényelnünk. 

Akkor hogyan kapja vissza pénzét az utas?

Vonatkésés esetén az érkezési állomás ügyeletes alkalmazottja vagy a késett vonat jegyvizsgálója igazolja a késés tényét és időtartamát. Ha az utas menetjegyét a késett vonaton kezelték, akkor még erre sincs szükség. Az átalány-kártérítésre (visszatérítésre) vonatkozó igényt az utas a vasúttársaság bármely szervezeti egységénél bejelentheti; a vasúttársaság szervezeti egységei az igényt az annak elbírálására jogosult illetékes szervezeti egységhez továbbítják.

 

Harmadik generációs InterCity kocsikFotó: mav-start.hu


Az utasnak az adatait és elérhetőségeit tartalmazó igényéhez csatolnia kell eredeti menetjegyét, pót- és helyjegyét, helyjegyét vagy pótjegyét. Az utas részére a vasúti társaság az igény benyújtásáról és a menetjegy, pót- és helyjegy, helyjegy vagy pótjegy átvételéről igazolást ad ki, mely igazolást az utas az eredeti jegyek benyújtása helyett csatolhat a későbbi esetleges kártérítési igényéhez.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Hétvégétől nyári mentrend!
A nyári időszak vasúti utazásai kiemelten fontosak a MÁV-START Zrt. számára, ezért a megnövekedett utazási igényekhez igazodva június 19. és augusztus 29. között életbe lép a nyári menetrend. Elsősorban a Balaton térségét érintő nagyobb utasforgalom megfelelő kiszolgálása érdekében vezet be változásokat a vasúttársaság.


A késés miatti kártérítés az ügyfélszolgálat elbírálását követően postai úton, banki átutalással vagy az igény beadásakor az űrlapon kiválasztott állomáson, készpénzben kapható vissza. Az összeg átvehető utazási utalvány formájában is.

A MÁV-Start Zrt. lapunknak ezt azzal indokolta, hogy a pénztárosok alapvető feladata a menetjegyekkel történő kiszolgálás, és a késések miatti visszatérítésekből adódó igénybevételük - a tapasztalatok szerint - hosszabb sorbanállást eredményezett, ami konfliktushoz vezetett a jegyet váltani szándékozó és a vonatukra siető utasok körében. A visszatérítésekre vonatkozó igényeket az utasok a vasúttársaság bármely szervezeti egységénél bejelenthetik, csak az elbírálás történik az ügyfélszolgálatokon.

Változás a retúr jegyeknél

2010. június 1-jétől a 100 km feletti távolságra váltott menettérti menetjegyek érvénytartama az érvényesség első napját követő egy hónapról a 14. nap 24 órájára változik. A korábban megvásárolt menetjegyek érvénytartamát ez nem érinti. Az új üzletszabályzat meghatározza a csatlakozás és a csatlakozásmulasztás fogalmát. Eszerint két vonat akkor tekinthető csatlakozónak, ha a menetrendben feltüntetett érkezési, illetve indulási időpontjaik alapján az átszállás közöttük lehetséges, Budapesti fejpályaudvaron pedig csak akkor, ha a menetrend szerinti érkezési, illetve indulási időpontjaik között legalább 30 perc van.

Tovább bővülnek az új üzletszabályzatban a fogyatékkal élők jogosultságai: belföldi forgalomban az első jegyvizsgálatkor a vonaton pótdíj megfizetése nélkül válthat menetjegyet a kísérő nélküli, fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű utas.

 

Pénzcentrum vélemény
Aki gyakran utazik vonattal, nagyjából tisztában lehet a MÁV-START pontosságával és rugalmasságával. Nyugodtan éljünk a gyanúval, hogy az utasbarátként hirdetett újítások komoly spórolási célokat is szolgálnak. Tavaly minden 11. InterCity késett legalább 15 percet, ez pedig komoly kártérítési összegeket jelent. Egyrészt 30 percet már jóval kevesebb vonat késik, másrészt ne legyenek kétségeink, hogy az első hallásra bonyolultnak tűnő kártérítési rendszer a gyakorlatban sem lesz túl egyszerű. Így pedig jóval kevesebben kérik majd vissza a pótjegy (és a menetjegy egy részének) árát, mondván, nem éri meg ennyit vacakolni az egésszel. Az viszont egyértelmű fejlődés, hogy a késő vonatoknál nem csak a pótjegy, hanem a menetjegy árának egy részét is visszatérítik, de ne feledjük, ez még mindig csak az IC-k esetében él...

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem