Az Aldi titkai A világ leggazdagabb testvérpárja irányítja, csak Németországban 1740 üzletük van, meghódították az amerikai piacot is, és ennyi volt a bevételük tavaly, forintban: 13000000000000. Az Aldi titkai.
A cég gyökerei 1913-ig nyúlnak vissza, mikor Theo és Karl Albrecht édesanyja egy kis boltot nyitott Schönenbeck-ben, a Németország nyugati részén fekvő Essen egyik külvárosában. Karl Albrecht 1920-ban, öccse Theo 1922-ben született. Édesapjuk munkás volt: bányászként, majd péksegédként dolgozott.
A tesók tudnak valamit
Theo kamaszévei alatt saját boltjukban tanonckodott, míg Karl egy fűszerüzletben szerzett gyakorlatot.. Karl a második világháború alatt a német hadseregben szolgált. A háború befejezése után, 1946-ban a fívérek átvették anyjuk üzletének irányítását, és hamarosan űjabb üzletet nyitottak a környéken. 1950-re -azaz négy évvel később- az Albrecht-fivéreknek a Ruhr-vidéken már 13 üzletük volt.
A testvérek üzletpolitikája mondhatni radikális újdonságnak számított a korabeli piacon: a megengedett maximális árból 3 százalékot engedtek, gyakorlatilag minden terméknél.

A fivérek arra is mindig nagy figyelmet fordítottak, hogy nehogy olyan áru legyen a polcaikon, ami nem fogy el. Annyi nyereséget értek el, amennyit csak lehetett: nem reklámoztak, nem árultak friss árut, és olyan kicsinek hagyták meg boltjaikat, amennyire csak lehetett.
Amikor igazán beindult az üzlet, a két testvér összekülönbözött: a viszály forrása azonban nem egy hölgy volt -mint azt esetleg gondolhatnánk- hanem egy másik szenvedély, a cigaretta. A pletykák szerint azon vesztek össze, hogy az üzleteikben áruljanak-e dohányterméket.
Így 1962-ben bevezették az Aldi (az ALbrecht DIscount rövidítése) márkanevet, és 1966-ban kettéváltak: Theo kapta Németország északi, Karl pedig a déli piacait. A két csoport mind pénzügyileg, mind jogilag önálló, a két testvér közötti kapcsolat a hírek szerint barátságosnak nevezhető. Olyannyira, hogy néhány esetben -ha az üzleti érdek úgy kívánja- például sajátmárkás termékek elkészítésénél és a beszállítókkal folytatott tárgyalásokon egy cégnek mutatkoznak.
Üzleti körökben még ma is tartja magát az a legenda, mely szerint a testvérek minden eladott termék után (mindegy, hogy egy kifli, vagy egy tévé) egy eurócentet kérnek. Az azonban biztos, hogy a Forbes magazin 2009 március végi listája szerint Karl Albrecht a hatodik, míg öccse a kilencedik leggazdagabb ember a világon. A 89 éves Karl becsült vagyona 21,5 milliárd dollár (nagyjából 5000 milliárd forint), a 87 éves Theo a becslések szerint 18,8 milliárd dolláros (4300 milliárd forint) vagyonnal rendelkezik. (Kettejük vagyona összesen nagyjából megegyezik az első helyezett Bill Gates által birtokolt 40 milliárd dollárral - 9200 milliárd forinttal).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tetvérek ugyanakkor meglehetősen visszahúzódva élnek, kimondottan kerülik a médiában való megjelenést. Háttérbe húzódásuknak egyik magyarázata lehet az is, hogy 1971-ben Theo emberrablók fogságába került, és csak 3 millió dolláros váltságdíj fejében engedték szabadon. (A rossz nyelvek szerint ezt a bizonyos váltságdíjat később megpróbálták leírni a társasági adójukból.)

Tulajdonképp a hetvenes évek óta nem találni róluk készült hiteles fényképet, így a fenti illusztráció valódisága is kérdéses. 1993-ban az Albrecht-fivérek lemondtak igazgatói posztjukról, és vagyonuk nagy részét alapítványoknak adták.
Ugyanakkor az Aldi jelenlegi vezetői sem keresnek rosszul. Ahogy arról néhány napja beszámoltunk, az Egyesült Királyságban például egymillió forint körüli havi fizetést és A4-es Audit kapnak a fiatal menedzserek: Mennyit keresnek az Aldi vezetői? Sokat, nagyon sokat!
Aldi kontra Lidl: az óriások örök harca
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








