2019. július 20. szombat Illés

Nem vénnek való vidék: itt rabolják ki a legtöbb idős magyart


Rengeteg 60 év feletti magyar vált a bűnözők áldozatává, és a számuk egyre csak emelkedik. A Pénzcentrum megnézte, melyik megyében vannak a legnagyobb veszélyben az idősebbek, és hol történt arányaiban a legkevesebb csalás, lopás az ő sérelmükre. Ehhez a PRE-STAT adatbázist hívtuk segítségül. Nem is gondoltuk volna, hogy melyik megye került a lista élére!

Országosan Budapesten követték el a legtöbb 60 felettiek sérelmére lopást és csalást tavaly, szám szerint 521-et, ám arányaiban mégis Csongrád megye vezet, mivel ott ugyan csak 134 eset történt tavaly, de ott kevesebb 60 év felettire jutott ennyi bűntény - derült ki a PRE-STAT adataiból. Hiszen ha leoszjuk a bűncselekmények számát az egyes megyékben élő 60 év felettiek számával, akkor kijön, hogy míg a fővárosban minden 898. 60 év felettire jutott egy ilyen bűncselekmény, addig Csongrádban ez a szám 828. A harmadik ebben a tekintetben Baranya megye 1295-tel.

A lista másik oldalán Szabolcs megye áll, ahol tavaly mindössze 6 ilyen esetet regisztráltak a hatóságok 126572 hatvan pluszos lakosra. Hevesben és Veszprémben is 15-15 lopás vagy csalás történt idősek sérelmére, ám Hevesben kevesebb 60 év felettire jutott ennyi, így Veszprém előbb végzett a toplistán. Az alábbi csárton tovább böngészheted a térképet: nézd meg, hogy mennyire veszélyes a te, vagy idős rokonaid, barátaid lakókörnyezete!

Érdekesség, hogy két évnyi folyamatos csökkenés után tavaly kezdett el ismét nőni az idősebbeket célzó lopások és csalások száma az országban: 2018-ban összességében 1431 ilyet regisztráltak, míg 2017-ben csak 1042 eset szerepelt a nyilvántartóban. A legtöbb 60 év felettiek sérelmére elkövetett lopás, csalás 2015-ben történt, ekkor összesen 1737 bűnesetet jelentettek.

Támadnak az unokázók

Ugyan az adatokból nem derült ki, hogy pontosan hány esetben lettek idősek az úgynevezett "unokázós csalók" áldozatai, de tény, hogy egyre gyakrabban hallani olyan esetekről, hogy a bűnözők úgy próbáltak pénzt, értékeket kicsalni az áldozatból, hogy telefonon annak unokájának, vagy rokonának adták ki magukat (vagy azt állították, hogy a hozzátartozó megbízásából telefonálnak). Általában az a szöveg, hogy a rokon bajba került (autóbalesete volt, nagy összeggel tartozik), és nagyon sürgősen pénzre van szüksége, különben meg nagyobb probléma kerekedik a dologból.

Nyilván a személyes találkozáskor könnyen kiderülne, hogy a csaló valójában nem a kiszemelt áldozat rokona, ezért általában az is a történet része, hogy a hozzátartozó akadályoztatva van, ezért elküld valakit a pénzért. A csalók általában telefonkönyv alapján, találomra hívják fel a potenciális célpontokat, de az is előfordul, hogy előzetesen a kiszemelt áldozat lakókörnyezetében puhatolóznak.

A rendőrség tanácsai arra az esetre, ha valaki ilyen hívást kap:

  • Járjon utána, hogy valóban baj van-e: Tegye le a telefont, majd hívja vissza hozzátartozóját!
  • Tegyen fel ellenőrző kérdéseket: "Hogy hívnak? Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?"
  • Ne hagyja, hogy sürgessék, próbáljon nyugodt maradni! Egy életmentő műtét külföldön sem maradhat el, mert valaki nem tud azonnal fizetni.
  • Hivatalos személy nem kér pénzt: se rendőr, se mentő, se tűzoltó.
  • Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!
  • Ne adja meg adatait ismeretleneknek! Ne beszéljünk idegenek előtt, nyilvános helyen a magánügyeinkről.
  • Ha gyanús idegen érkezik, mindenképp jegyezzük meg a személyleírását, autója rendszámát.
  • Érdemes családon belül egy "titkos jelszóról" megállapodni, amelyet baj esetén használunk, ezt ne adjuk ki degeneknek.

Óvatosan az internettel

A bűnözők manapság már nem mindig vesződnek a személyes találkozóval, vagy úgy egyáltalán a telefonálással: terjed az online unokázás is. A legújabb nemzetközi trend szerint a csalók például a Facebookon lépnek kapcsolatba a kiszemelt áldozattal, és a közösségi oldalon megadott információkat felhasználva teszik hihetőbbé a sztorijukat. Ez még veszélyesebb, hiszen sokszor nem lehet lenyomozni, valójában ki próbálta meg átverni az idős hozzátartozót, akárki akárhány Facebook-profilt létrehozhat, akár álnéven is.

Jól jönne 5 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 5 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 86 426 forintos törlesztővel a K&H Bank (THM 7,97 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől a Budapest Bank (87 194 Ft/hó; THM 7,90%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az CIB (87 368 Ft/hó; THM 8,17 %) ajánlata, de érdemes megnézni az Erste és az OTP Bank ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 3 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS