Ismét felhívták a figyelmet, hogy a homokos part és a lassan mélyülő víz vonzó a fürdőzők körében, a folyó azonban tartogat veszélyeket.
Tótvázsonyban elsodort a villámárvíz egy nőt, a mentők már nem tudták újraéleszteni.
Meghalt egy nő, akit elsodort egy villámárvíz vasárnap délután Tótvázsonyban - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel. Kucsera Katalin elmondta: a 66 éves nő a férjével vasárnap délután a kertjük végében levő hídpillért akarta megtisztítani az eső miatt megáradt időszakos vízfolyás hordalékától, ám belecsúszott a vízbe, és a villámárvíz mintegy hetven méteren sodorta magával.
A bajba jutott nőt a katasztrófavédelem munkatársai húzták ki a vízből, de a mentők már nem tudták újraéleszteni. A rendőrség általános közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.
Országszerte pusztított a vihar, egy ház is kigyulladt
Országszerte sok helyen okozott fennakadásokat a vasárnap délutáni vihar, Budapesten több mint 350 helyre vonultak ki a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. Dóka Imre elmondta: a nagy mennyiségű csapadék Budapest valamennyi kerületében munkát adott a tűzoltóknak.
Szintén az esőzések miatt riasztották több esetben a katasztrófavédelem munkatársait Fejér megyében Bicske és a Váli-völgy térségébe, Komárom-Esztergom megyében Tatabánya, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig Szolnok környékére - mondta. Hozzátette: a Balatonnál jellemzően kisebb fakidőlések miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, akik még délután is országszerte több helyszínen dolgoztak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szóvivő arra kérte a lakosságot, hogy kísérjék figyelemmel az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetéseit. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Ravazdon villám csapott egy körülbelül száz négyzetméter alapterületű családi házba vasárnap délután. A tetőszerkezet nem gyulladt ki, viszont mintegy tíz négyzetméternyi felületen beizzott, ezt a tűzoltók megszüntették.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







