6 °C Budapest

Koronavírus: ők a különösen veszélyeztetettek közé tartoznak

MTI
2020. május 15. 15:47

Több mint 5000 szervátültetett él az országban, akik a koronavírus szempontjából a különösen veszélyeztetettek közé tartoznak - hívta fel a figyelmet a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) stratégiai és orvosigazgatója pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Grózli Csaba hozzátette: a szervátültetettek és az őket gondozó egészségügyi személyzet biztonságának érdekében az MSZSZ márciusban létrehozott egy segélyalapot, amely által FFP2-es és FFP3-as maszkokat szerzett be és küldött el az érintetteknek.

Mint mondta, eddig a szövetség a tagjainak és a szervátültetetteket ápoló klinika dolgozóinak 600-600 darab maszkot osztott ki, és 6-7 ezer maszkra lenne még szükségük ahhoz, hogy a lehetséges új, őszi hullámnál is biztosítva legyenek. Ennek érdekében arra kérnek mindenkit, hogy adójuk egy százalékával támogassák a szervátültetettek ügyét.

Grózli Csaba kitért arra is, hogy az eddigi koronavírussal fertőzött szervátültetettek között van gyógyult és elhunyt is.
A szervátültetettek immunrendszerét mesterségesen le kell gyengíteni, hogy a szervek benn maradjanak, ezért a vírusra is fogékonyabbak - mondta, megjegyezve, hogy emellett pszichés félelem is van a szervátültetettekben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm