13 °C Budapest

Koronavírus: kilencre nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon

MTI
2020. március 9. 09:21

Kilencre nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, miután egy újabb iráni diáknál és egy magyar nőnél diagnosztizálták a fertőzést - olvasható a koronavirus.gov.hu-n.

A tájékoztatás szerint a Szent László Kórházban járványügyi zárlat alatt álló, a Semmelweis Egyetemen tanuló iráni hallgatónál és egy magyar nőnél - az idős magyar férfi beteg 74 éves feleségénél - diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést (COVID-19). 

Mindketten a már korábban új koronavírus pozitív betegekhez kapcsolódó járványügyi kontaktus-kutatás során kerültek a népegészségügyi hatóság látókörébe. Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás. A népegészségügyi hatóság kikérdezi őket is, hogy az elmúlt két hétben hol és kikkel álltak szoros kapcsolatban.

Velük együtt az országban eddig 9 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 5 iráni, 1 brit, és 3 magyar állampolgár.

Az első két fertőzött két iráni egyetemista, egyikük egy gyógyszerészhallgató, a másik a Szent István Egyetem hallgatója. A harmadik beteg egy brit férfi, aki Debrecenben él és gyakran járt Milánóba. A negyedikre kontaktkutatások során találtak rá, ő a gyógyszerészhallgató barátnője. Az ötödik beteg egy 70 éves magyar, súlyosan beteg férfi. Vele kapcsolatban azt valószínűsítik, hogy külföldön élő fia fertőzhette meg, aki február közepén látogatta meg, előtte pedig Olaszországban és Párizsban is járt. 

A hatodik fertőzött egy 22 éves iráni férfi, aki a Magyarországon elsőként diagnosztizált iráni gyógyszerészhallgatóval együtt egy születésnapi partin vett részt. A hetedik beteg a brit férfi 59 éves magyar felesége. A nyolcadik és kilencedik beteg a most diagnosztizált iráni egyetemista, valamint az idős magyar beteg férfi felesége. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem