Fillérekért, 375 forintért adja most az Auchan az autós vadriasztót. Az viszont kérdéses, hogy valóban elriasztják-e ezek az eszközök az út szélén kószáló vadakat.
Egy gyógyszergyár szerint vakcinájuk az esetek 90 százalékában megakadályozta, hogy a tesztalany megfertőződjön koronavírussal. A teszt 3. fázisában 43 ezer ember vett részt.
90 százalékban hatásos a Pfizer vakcinája - számol be a 444.hu a Guardian nyomán. A gyártók szerint a vakcina 90 százalékban hatásosnak bizonyul, vagyis az esetek 90 százalékában megakadályozta, hogy az alany megfertőződjön. Az oltás tesztelésének harmadik fázisában 43 ezer ember vett részt.
Az eredmények értékelésénél fontos tudni, hogy azokat a gyártó cég közölte, a kutatást külső szakértők nem ellenőrizték, a kutatás nem jelent meg még egy orvosi folyóiratban sem. A 90 százalékos eredmény pedig változhat, ahogy a tesztek folytatódnak.
Döbbenetes hazai eredmények születtek: három generáció életét teheti tönkre ez a láthatatlan örökség
Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






