11 °C Budapest

Halálos kór szedi áldozatait: ezek a magyarok vannak a legnagyobb veszélyben

2018. augusztus 4. 13:00

Becslések szerint 2030-ig a tüdőrákhoz köthető halálos esetek száma a nők körében közel a felével nőhet. A nagyarányú emelkedést az okozhatja, hogy a 20. században a dohánycégek a női dohányzókat célozták meg.

A Cancer Research folyóiratban frissen publikált kutatás szerint a nők körében mért, a tüdőrákhoz köthető halálozási arány átlagosan 43 százalékkal fog emelkedni 2015 és 2030 között a vizsgált 52 országban. Várhatóan a leggazdagabb országokban, Európában, Ausztráliában, Új-Zélandon lesz a legmagasabb a halálozási arány, majd Amerika és Ázsia fog következni - írja az Independent. "Különböző időpontokat figyeltünk meg ebben a világszerte jelentkező dohányjárványban" - mondta el Dr. Jose Martinez-Sanchez, a tanulmány vezető szerzője és a barcelonai UIC epidemiológusa.

"Ennek az az oka, hogy a tanulmányunkban szereplő európai és oceániai országokban a nők dohányzása társadalmilag jóval korábban vált elfogadottá, mint Amerikában vagy Ázsiában. Ez megmagyarázza, hogy miért tapasztalható nagyobb, a tüdőrákkal összefüggésben álló halálozási ráta ezekben az országokban."

Bár a jövőben az e-cigaretták segíthetnek csökkenteni a halálozási arányt, a kutatók szerint ez, mint a leszokást segítő eszköz elég ellentmondásos, illetve nem is megfelelő. A tüdőrák visszaszorításának továbbra is az a leghatásosabb módja, ha megelőzzük, hogy az emberek egyáltalán elkezdjenek dohányozni. Cselekvés hiányában azonban a halálesetek száma világszerte emelkedni fog, mivel az Európában és máshol meghozott korlátozó intézkedéseknek hála a dohánycégek a fejlődő országokra összpontosítottak.

Ezzel szemben a mellrákhoz köthető halálesetek aránya 9 százalékkal csökkenhet ezen időszak alatt. A csökkenés az orvosi ellátás és a szűrési programok fejlődésének eredménye, amely lehetővé teszi a betegség korai felismerését és kezelését. Ezzel szemben Nagy-Britanniában és más országokban alig változott a tüdőrákot túlélők száma, mert a betegséget csak későn diagnosztizálják.

A Dr. Martinez-Sanchez és csapata szerint az általuk vizsgált 52 országból 26-ban a tüdőrák gyakoribbá fog válni a mellráknál. "Miközben nagy lépéseket tettünk annak érdekében, hogy a mellrákos halálesetek számát világszerte visszaszorítsuk, addig a nők körében előforduló, tüdőrákhoz köthető halálesetek száma szerte a világon emelkedik" - mondta Dr. Martinez-Sanchez. Hangsúlyozta, hogy intézkedések nélkül az egész világon növekedni fog a betegség által előidézett halálozás.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Különösen rossz a helyzet Magyarországon

Nemrég a Pénzcentrum is foglalkozott azzal, hogy Magyarországon kiugróan magas a tüdőrákhoz köthető halálesetek aránya. Az Eurostat adatai szerint 2015-ben 5,2 millió haláleset volt az Európai Unióban, ennek negyede, 1,3 millió volt köthető a rákos megbetegedésekhez. Ezekből 273 400-at tüdőrák okozott, ide értve a légcsövek rákos megbetegedését is.

A végzetes rákos megbetegedések között a tüdőrák volt a leggyakoribb, az összes rákos haláleset 21 százalékát ez a betegség okozta. Ráadásul az uniós tagállamok közül éppen Magyarországon volt a tüdőrák aránya a legmagasabb: hazánkban az összes rákos haláleset 27 százalékáért a tüdőrák volt a felelős. Három éve hazánkban 32 792 rákos halálesetet regisztráltak, ebből 8 753 volt a tüdőrákos esetek száma. A betegség itthon a férfiak között gyakoribb: az előbbi szám 5 356 férfit és 3 397 nőt takart.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 18. 08:28
Az elektromos autók térnyerésének nagy nyertesei között lehetnek a lítiumot kitermelő bányatársaságo...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem